Életmód

Aki korán kel, aranyat lel?

A 25 év körüliekre veszélyt jelent az éveken át tartó 6 óránál kevesebb alvás – derült ki egy tanulmányból.

Aki korán kel, aranyat lel?A Sleep magazin tanulmányából – amely összesen 1,3 millió ember bevonásával készült világszerte – az derült ki, hogy a 25 év körüliekre veszélyt jelent az éveken át tartó 6 óránál kevesebb alvás.

12%-ban növelheti az idő előtti halál kockázatát. Ugyanakkor az is igaz, hogy a túl sok, 9 óránál hosszabb alvás gyakori megbetegedésekhez vezethet.

Egy 2009-ben készült felmérés szerint a magyar nők több mint kétharmada alvási problémákkal küzd.

A kutatásból az is kiderült, hogy a gyengébb nem képviselői sokkal rosszabbul alszanak, mint a férfiak, amiért sok esetben stressz vagy hormonváltozás a vétkes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top