nlc.hu
Életmód
Heti Csernus: Őszinteség – érted vagy ellened?

Heti Csernus: Őszinteség – érted vagy ellened?

Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni. Egy kapcsolatban fontos elfogadni, hogy az egyik ember nem tulajdona a másik félnek – Csernus Imre az őszinteségről ír.
Csernus:Őszinteség – érted vagy ellened? Másodszorra örökre: párok, akiknek jót tett a szünet

Ha az őszinteségről beszélünk, az első sztori, amit meg kell néznünk, hogy mi az, ami megnehezíti, hogy őszinték legyünk, vagy mi az, ami ellehetetleníti. A második pedig, hogy mit jelent, hogy hazudunk magunknak? A hazugság akkor keletkezik, amikor nem úgy ítéljük meg a dolgokat, amik történnek, ahogy tényleg megtörténnek. Például ha megérzed, hogy a pasid egy ideje nem figyel rád, akkor elkezded mondogatni magadnak: biztos azért, mert túlhajszolt, sok gondja van. Elkezdesz átsiklani a valódi információ fölött, mert annak észrevétele túlságosan fájna. A negatív dolgokat nem mered úgy átélni, hogy valójában voltak. Ilyenkor azonnal kifogásokkal takarózol: „Az a helyzet, hogy…” vagy „Az a baj, hogy…”, a legjobb pedig az „Igen, de…” Ezek a leggyakoribb példái annak, amikor valaki elkezd hazudni.  

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

Az őszinteséget onnan is meg szokták közelíteni, hogy vajon mi lesz a másik reakciója? De attól a pillanattól, hogy csak arra tudsz gondolni, hogyan reagál a másik, akkor rögtön elkezdesz félni. Ha pedig félsz, akkor nagy valószínűséggel újra elkezdesz hazudni magadnak. A lényeg – és nem csak a párkapcsolatokban –, hogy magaddal el tudsz-e számolni? Mered-e a dolgokat úgy vállalni, ahogy megtörténtek? Amikor viszont elszánod magad a beszélgetésre, nagyon fontos, hogy hogyan kezded a mondandódat.

Először: Beszélhetek veled őszintén? Lehet, hogy nem lesz kellemes. Elengedhetetlen megkérdezni a másikat, hogy tényleg tud-e rád figyelni? Akár még egy megerősítés is jöhet: Biztos, hogy rám figyelsz? Mert engem egy ideje zavar valami. A benned felmerülő problémákra minél gyorsabban reagálsz, annál jobb, mert, ha túl sokáig tűrsz, akkor puskaporos hordó leszel, amikor egy kis negatív trauma is már óriási robbanást okoz.

A másik meg persze nem érti, hogy miért van ez az egész? Mert nem tudja, hogy előtte téged rengeteg negatív élmény ért már. Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatod másik fele nincs felkészülve, vagy nem tudja fogadni az őszinteségedet, akkor őt ajánlatokkal lehet tanítani. Például: Figyelj, nekem ez így nem jó.  De csak az tud tanítani, akinek van viszonyítási alapja. Ha előzőleg már hazudott vagy hazudtak neki, és van egy tapasztalata arról, hogy miért fontos az őszinteség. Tehát ha van egy viszonyítási alap, és tudod, hogy a te tűrőképességed mennyi időben, akkor elmondhatod, hogy ez neked is rossz, meg neki is.  Ha ez így folytatódik, nem tudsz rá felnézni. Ha tűrsz és nyelsz, akkor egy idő után már csak kelletlenül leszel vele, azt meg minek. Az élet olyan rövid. Az őszinteség és a felelősség itt kezdődik. Inkább vállalom, hogy egyedül vagyok, mint egy biztonságosnak vélt kapcsolatban.

Rendeld meg a könyvet a képre kattintva!
Rendeld meg a
képre kattintva!

Sokan úgy gondolják, hogy az őszinteség romboló lehet. Az őszinteség akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni, és vannak dolgok, amiket már az elején el kell elfogadni: a párkapcsolatban élő ember nem tulajdona a másik félnek. A legtöbb ember ezt elfelejti, mert csak önbizalomhiányból megy bele egy kapcsolatba, de akkor csak támaszkodás lesz belőle, nem szerelem. És ilyenkor sokan úgy vélik, hogy elrontják a vélt biztonságot. Lerombolják azt a mítoszt, hogy párkapcsolatban élnek, pedig már régen nem.

Adott helyzetben a másik reakciója emlékeztethet az önmagam meg nem valósított reakcióira. Miért nem valósította meg magát? Az önbizalomhiány miatt? Legközelebb erről írok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top