Életmód

Veszélyes a szex ötven felett

Túl vannak az ötvenen és a szerelmet keresik. De az egyéjszakás kalandok számukra is ugyanazokat a kockázatokat rejtik, mint a mai tinédzserek számára.
Veszélyes a szex ötven felettA szex veszélyes üzem
Szexuális úton terjedő betegségek

Az első találkozás az ebéd után egy csókkal zárult. A randioldalon született 21. századi szerelem 4 hónappal később házasságba torkolt. Pedig nem fiatal szerelmesekről van szó, Christine 62, Chris 61 évesek. Mindketten tönkrement házasságokat és unokákat tudhatnak maguk mögött.

Szerelmüket nem csak azért mondhatjuk modernnek, mert az interneten köttetett. A pár a második randi után bújt először ágyba. És ezzel nincsenek egyedül. A negyven feletti britek körében egyre jellemzőbb, hogy sutba dobva a formalitásokat, meggondolatlanul vágnak bele rapid szexuális kapcsolatokba, nem gondolva a törött szívekre és szexuálisan úton terjedő betegségekre. Ezt támasztja alá egy randioldal felmérése is, miszerint 50 év felett kétszer akkora a valószínűsége annak, hogy a résztvevők az első randin ágyba bújnak.

A szerencsés Christine tisztában van vele, hogy nagy kockázatot vállalt, hiszen összesen kétszer látta mai férjét, mielőtt szexuális kapcsolatba kezdett vele. Mentségére legyen, hogy az első pillanattól érezte, hogy valami láthatatlanul is összeköti őket. „Az emberek azt gondolják, hogy csupán azért, mert hatvanon túl vagyunk, a szex már nem számít, pedig ez nem így van. Talán viccelődünk a fájó hátakkal, de szex igenis létezik hatvan felett is.”

Veszélyes a szex ötven felett

A párkapcsolat-kutató szerint ez a generáció 20-30 év hűség után, válással a háta mögött újra felfedezi a vágyat. Sok esetben nem éltek örömteli szexuális életet állandó partnerükkel, ezért az újra megtalált szexualitás felszabadító számukra.

Ez nem jelenti azt, hogy egyéjszakás kalandra vágynának, ők is a hosszú távú szerelmet keresik. De mivel mindent megtennének egy örömteli kapcsolatért, hajlamosak arra, hogy rövid időn belül szexuális viszonyba kezdjenek. Ezek az alkalmi kapcsolatok pedig a tinédzserekhez hasonlóan egészségügyi kockázatokat rejtenek.

A brit kormány statisztikái szerint 2000 óta jelentősen nőtt a szexuális úton terjedő megbetegedések száma a negyven feletti korosztályban. A szakértők figyelmeztetnek, hogy az idősebb korosztály nincsen tisztában a rá leselkedő veszélyekkel. Mivel azt gondolják, hogy a fogamzásgátlással nem kell törődniük, hajlamosak megfeledkezni a védekezés fontosságáról. A szakértők szerint a probléma akkora méreteket ölt, hogy szükség van az őszülő halántékú korosztály szexuális felvilágosítására.

Forrás: dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése