Heti Csernus: “Védőhájjal” felvértezve

11 diéta, amit biztosan kihagyunk

De mostanában észrevettem, hogy a sok húsevés nekem nem tesz jót. Elkezdett foglalkoztatni a téma, mi van, ha csak zöldséget, gyümölcsöt, halat eszem. Azt vettem észre, hogy jobban tele vagyok energiával, sokkal kevesebbet alszom. Megfigyeltem, hogy bármilyen későn fekszem le, ha nem foglalkoztat semmilyen különösebb probléma, elég 6 óra alvás. Pihenten ébredek. Sportolókkal dolgozom, hát akkor én is odafigyelek az étkezésre! – gondoltam. A súlyom egyre jobban alakul. Azt vettem észre – magamon is –, akik önmagukkal elégedettek, azokat elkezdi foglalkoztatni a belső béke, így átalakul a táplálkozásuk is.  

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba

Fontos, hogy a testemmel is békében legyek, ne csak a lelkemmel. Győrben, az ETO-nál van egy aranyos szakács, jól is főz. Gulyáslevest csinált, nagyon jól nézett ki, de nem kívántam. Ettem egy almát, egy banánt és jólesett, hogy aztán hazafelé a kocsiban nem éreztem úgy magam, mint egy liszteszsák. Amikor fogyókúrázunk, sokszor jellemző a jojóeffektus. Hiába a brutális diéták, a nagy elszántság, a kezdeti sikerek, egy idő után viszont mindig elszakad a cérna, és ugyanott vagy, ahol a part szakad. Ha nem figyelsz a belső feszültségeidre, nem tudsz elérni egy stabil eredményt. Észrevettem, hogy régebben, ha elégedetlen voltam – valószínűleg magammal –, akkor mindig rájártam az édességekre, és persze elkezdtem hízni. De ezt egy jelnek tekintem most már, hogy valami nincs rendben. Mert amikor lelkileg fitt vagyok, hiába van az asztalon a csoki, maximum letörök egy kockát, és napokig eszembe sem jut. Viszont ha foglalkoztat valami belül, azt látom a testemen is! Eszembe jut egy nő, aki mindig is jelentős súlyfelesleggel bírt – egyébként ma is. Boldogtalan volt a párkapcsolatában és ezt tudta is, de mégsem tett semmit. Nem változtatott az életén, csak fogyókúrázott állandóan. De egy adott határt sosem tudott átlépni.

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon miért van, hogy valaki elkezd fogyókúrázni, és egy ponton megáll a súlya. Aztán arra gondoltam, hogy bizony sokszor a félelem mozgat bennünket. És az kerül a képbe, amit már sokszor mondtam: Ahhoz, hogy megfelelő önbizalma legyen valakinek, azért nap mint nap meg kell dolgoznunk! Akár ezen a területen is. Megkérdeztem tőle: Nem fél, hogy hiába fog lefogyni, mert még akkor sem fognak önre nézni a pasik? Mert sok nő inkább felvértezi magát „védőhájjal”, hogy ne is nézzék nőnek. És a csaj végül beismerte, hogy egy jelentős  félelem van benne emiatt. És akkor most egy újabb régi nóta: Nem mernek beleugrani az ismeretlenbe. Nem azért fogyókúráznak, hogy önmagukkal jóban legyenek, hanem megfelelési kényszerből.