 |
A neten csalt meg |
A párkapcsolatokban sok minden megtörténik – például az, hogy belép a képbe egy harmadik. Aki csal, annak bűntudata lesz, és fél szemmel a társát lesi, rájött-e, hogy becsapják. A másiknak, ha egyéb nem is, az feltűnik, hogy figyelik. Bizonytalanság terheli meg a kapcsolatot, mégis olykor úgy érezzük, megéri, mert olyasmit kapunk, ami mellett nem tudunk elmenni. Magunkban gyakran a házastársi unalommal magyarázzuk a hűtlenséget. Meg az ösztöneinkkel, a szenvedélyeinkkel – a „kémiával”. És elhessegetjük a gondolatot, hogy az első lépést az agyunkkal léptük meg.
„Nős volt, és bűntudatos”
„Ferivel az első igazi szerelmet, a nagy egymásra találást éltük meg huszonegy évesen – meséli Viola. – Még az egyetemi évek alatt össze is házasodtunk, jött a három gyerek egymás után, én otthon maradtam velük, és a melegítőalsómban meg a lófarokba kötött hajammal úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb a világon. Amikor nagyobbak lettek a fiúk, állást kerestem. Sikerem volt, úgy éreztem, kiteljesedett az életem. Feri sokszor szóvá is tette, hogy alig vagyok otthon, esténként hamar elalszom. De továbbra is jól megvoltunk – még az ágyban is. Őt viszont sokszor láttam lehangoltnak, mintha kevésbé érezte volna fontosnak magát. Egy idő után felszámolta a jól menő vállalkozását, másba fogott, sokat utazgatott. Egy szakmai konferencián találkoztam Istvánnal. Átbeszélgettük az egész éjszakát. Fiatalkorom óta nem éreztem ilyen izgalmat. Nős volt, és bűntudatos, majd zaklatott, szenvedélyes viszony szövődött köztünk.”
Aztán Viola egyszer megtudta, hogy a férje, Feri gyakran találkozgat egy nővel. „Állította, hogy szexuális viszony nem volt köztük, de én erre nem vennék mérget. Rettenetes pánik fogott el, hogy elveszíthetem őt. Azonnal leépítettem a titkos találkáimat, és világosan éreztem: a férjemet szeretem, és belehalok, ha elveszítem. Irtózatos küzdelembe kezdtem érte – azzal a bűntudattal, hogy mit vétettem ellene én magam. Csak remélni merem, hogy nem sejtett semmit. Istvánnal néha még találkozom, és őrzök valamit az iránta valaha táplált érzelmekből, de azóta, hogy megcsapott a titkos kapcsolat veszélyeinek a szele, tudom, hogy neki volt igaza: szeretők mi nem lehetünk.”
Kilóra az orgazmust, magasabb szintre a kapcsolatot?
Lehet hasznos a kapcsolatra egy olyan „kitérő”, amelyben megtapasztaljuk a párkapcsolatunk igazi értékeit – állítja Sinkovics Andrea klinikai szakpszichológus. „Van olyan élethelyzet, amelyben a megcsalás a házasság helyreállításának katalizátora lesz. Ilyenkor többnyire azért csábulunk el, mert kivetítünk valakire olyan vágyakat, amelyeket otthon nem tudunk vagy nem merünk megélni. Ha tudatosítjuk a hiányt, átéljük belül a konfliktust, és döntésre jutunk, akkor ezzel magasabb szintre emeltük a kapcsolatot. Olyan a szerelmi viszony, mint egy lény: önálló élete van, krízisekkel, szembesülésekkel. Van olyan, hogy rájövök, mennyire fontos nekem a másik. Vagy arra jövök rá, hogy a hiányként megélt vágyam, igényem mennyire fontos, és megpróbálhatom behozni a kapcsolatomba. Elgondolkodhatok azon, vajon a párkapcsolat-e az egyetlen tere annak a vágynak, és ha igen, miért nem próbáltam eddig a párommal megélni.”
Sokszor a társadalmi vélekedések is befolyásolnak minket abban, hogy mit várunk a szexualitástól. „Azt, hogy olyasmit éljünk át, mint a kapcsolat elején? Vagy kilóra az orgazmust, mint a magazinokban? Lehet, hogy otthon éppen ellenkezőleg, meghittebb lett a szex, és ez nekem is jó ugyan, de ellentétben áll az önképemmel – mondjuk azzal szembesít, hogy már nem vagyok az a tüzes menyecske, akinek gondoltam magam” – magyarázza a szakember.
Se vele, se nélküle
Márta története látszólag hasonló Violáéhoz: a főiskola után házasság a hat évvel idősebb Zoltánnal, aki ígéretesen induló karrierjével szilárd alapnak látszott. „Szerelmes nem voltam belé, de eszembe sem jutott, hogy ez probléma lehet. Számomra a szerelem a szédítő magasságot jelentette, Zoli előtt egyszer már jártam fenn, le is zuhantam, és nem kívánkoztam többé föl. Két gyermekünk született, és Zoli olyan volt, amilyennek reméltem: megbízható, gyöngéd, gondoskodó apa és férj. Jól éltünk, télen síelni mentünk, nyáron tengerpartra, minden kívánságom teljesült.”
Amikor a gyerekek óvodába, iskolába kerültek, Márta állást keresett. „Az igazgató gyakran behívott az irodájába, és kérdezgetett, jól érzem-e magam a közösségben. Éreztem, hogy több ez munkahelyi érdeklődésnél. Egyre többet gondoltam rá otthon is, és egy közös tanulmányúton összejöttünk. Két évig tartott a viszonyunk. Olyan boldog voltam eleinte, mint soha életemben. Titkoltuk a kollégák elől, és persze otthon is állandóan fegyelmeznem kellett magam. Élveztem a szenvedélyt, és Zoli miatt sem éreztem bűntudatot. A gyerekek megkaptak tőlem mindent, ahogyan addig, eljátszottam a boldog családanyát, és megnyugtatott a tudat, hogy mindenkinek megadom, amit addig. És szerelmet is, valakinek. Ő viszont – nevezzük Gábornak – szenvedett, mert egyedül volt egy évvel a válása után, és új életet akart kezdeni. Továbbra is azt mondta, hogy szeret, de érezhetően kezdett távolodni tőlem. Végül én szakítottam, és kerestem új munkahelyet.”
Öt év telt el azóta. „Zolival élek, boldogtalanul, elnézem, ahogyan tönkremegy attól, hogy képtelen vagyok elfogadni a közeledését – folytatja Márta. – Gábort szeretem. Ritkán találkozunk, olyankor érzem, hogy nem boldog, de azt is, hogy már mi sem lennénk azok. Nem vagyok képes elválni, félek a bizonytalanságtól, és az önbizalmam is odalett.”
Lehet-e kettős életet élni?
A szerelembe esés mindig döntést is hoz magával. Vagy azt választjuk, hogy rendbe hozzuk a házastársi kapcsolatunkat, és „lemondunk” a szerelemről, vagy követjük az érzelmeinket, hangsúlyozza Sinkovics Andrea. „Ha mindent akarunk – belül ezt úgy éljük meg, hogy áldozatot hozunk, és mindenkinek nyújtunk magunkból –, akkor a totális vereséget kockáztatjuk, és illúziókba ringatjuk magunkat. A helyzet egyetlen megoldása: a választás. Bármit döntünk is, fájdalmas lesz, de a maszatolás amortizálja a kapcsolatokat, olyan érzésgubancok alakulnak ki, amelyek mindenkire ránehezednek – a tehetetlenül hányódó gyerekekre és az áldozathozóra a legsúlyosabban. Az a házasság, amelyben az egyik fél már nem akar, nem tud intim kapcsolatot létesíteni a párjával, nem szokott működni. Más a helyzet, ha ebben konszenzus van, és a lemondást mindegyikük számára pozitív jelentéssel tudják megtölteni. Ennek hiányában az egyik mindenképpen szenvedni fog, és a kapcsolat nagy valószínűséggel tönkremegy.”
„Neki a szex nem fontos”
„Lacit elsőre sziporkázóan szellemes, éles eszű, csúnya férfinak láttam, jóval idősebb is volt nálam. De megfogott a szellemi fölénye – idézi fel a kezdeti vonzalmat Krisztina. – Imponált a magabiztossága, és hogy meg akart hódítani. Néhány találkozás után úgy éreztem, ő az igazi. Az első néhány hónapban még szexuálisan is elég aktív volt a kapcsolatunk, de aztán egyre ritkábban voltunk együtt. Ha rákérdeztem, mi ennek az oka, azt mondta, neki ennyi szex elég. Ez két-három havonta mindössze egy alkalmat jelentett. A kislányunk is nagyon nehezen fogant meg. A szülés után még inkább ritkultak, majd teljesen elmaradtak az együttléteink. Tagadta, hogy velem volna baja, azt mondta: értsem meg, arról van szó, hogy neki a szex nem fontos. Nem tud azzal mit kezdeni, hogy nekem viszont igen, próbáljam őt ilyennek elfogadni. De én erre nem voltam képes. Egyre undokabb lettem vele, éjszakánként álmatlanság gyötört, meghíztam, türelmetlen voltam a gyerekkel is, végül visszamentem az egyetemre tanítani.”
Azt mondja, akkor nőtt a méhében egy rosszindulatú elváltozás. „Szerencsére hamar észrevették, és könnyen operálható volt. A kórteremben a vizitre vártam, amikor a belépő orvosok között feltűnt egy, aki úgy hatott rám, mint amikor megpendítenek egy lankadt húrt. Elöntött a boldogság, hogy élek, hogy még mindig nő vagyok, immár egészséges, és tudatosan elhatároztam, hogy keresek egy szeretőt. Rettenetes düh támadt bennem a férjem iránt. Biztos voltam abban, hogy a daganatomat ő okozta, azzal, hogy elutasított. Rideg, praktikus lett a viszonyunk. Nem akarok válni, mert a kislányunknak apára is szüksége van, nekem pedig ez így kényelmes. Az a férfi, akivel mostanában találkozgatok, szintén nős, és nem vagyok belé szerelmes. Amikor vele szeretkezem, gyakran az korbácsolja fel bennem a vágyat, hogy elképzelem: ott van mellettünk a férjem, és néz. Ez elégtétellel tölt el…”
Ha egyszer jó volt, miért romlik el?
„Gyakran hivatkozunk a napi stresszre, fáradtságra, amikor kerülni akarjuk az intim együttlétet a párunkkal, miközben a szex kiváló stresszoldó lehet, és energiával is feltölt – figyelmeztet Sinkovics Andrea. – Ha ez gyakran megtörténik, nem árt arra gyanakodni, hogy nem a fáradtság a hárítás oka. Az együttlétek gyakorisága és minősége két emberen múlik. Ha nem jó, akkor beszélni kell arról, miféle hiány, elégedetlenség, ellenérzés lehet a háttérben. Fontos végiggondolni, volt-e valaha jó, és ha igen, mitől romolhatott el. Egészen más a teendő azzal, akinek általában a szexuális érdeklődése beszűkült, mint azzal, akiben megvan, csak éppen a párjával kerüli az együttlétet.”
Az emberek sokszor azt gondolják, a vágyaikért a másik a felelős – ő ébreszti fel, ő elégíti ki. Amikor nem akaródzik az ágyba bújás, azért is sokszor a társunkat okoljuk: nem elég kívánatos, „már nincs meg köztünk a kémia”. Holott a szexuális vágy bennünk keletkezik, és irányítható – a legnagyobb nemi szervünk ugyanis az agyunk. Ha az egyiknek kisebb az igénye az együttlétre, de megpróbál tenni azért, hogy felébredjen benne a vágy, a másik kedveskedik, és olykor elviseli, ha ennek ellenére a párjának éppen nincs kedve vele lenni, akkor a pár a kompromisszumkeresés és a változás keserves útját járja. Ez elől szoktak elszaladni az emberek – azzal, hogy kitérnek a probléma elől, semmibe veszik a másik igényeit, másrészről azzal, hogy külső kapcsolatokat keresnek.
Miért visszük máshová a vágyainkat?
A szexuális örömre való képesség az egészséges psziché egyik alappillére. Akkor tudjuk megélni, ha képesek vagyunk örülni, hogy vágyat keltünk egymásban. Ez a képesség kora gyermekkorban alapozódik meg, a szüleinkkel. Ahogy cseperedünk, és ahogy bonyolódnak a kapcsolataink, megterhelődik a szeretési képességünk azzal, hogy bekerül az ellenkező nemű szülő iránti érzelmeinkbe a nemi jelleg okozta feszültség is. Sok férfi panaszolja, hogy kettéválik benne a nőkép: „az anyára” és „a kurvára” – az egyikkel lehet megélni a gyöngédséget, elfojtva a szexuális vágyat, attól félve, hogy az a fontos kapcsolatot veszélyeztetheti. Az érzelmileg közömbös nővel pedig lehet szexelni. Nőknél is gyakori, hogy nem képes valaki integráltan megélni a szexualitást és a szerelmet, és kiviszi a vágyait más kapcsolatokba, átéli a csábító szerepét, de amint sikerül a hódítás, elveszíti az érdeklődését.
Egy másik tipikus minta, amikor folyton reménytelen kapcsolatokba bonyolódunk, olyanért rajongunk, aki azt nem viszonozza. Ilyenkor a kudarc adja meg az ismerős érzést, és hozzá az extraizgalmat, amely miatt ezt hajkurászni kell: a reményt, hogy egyszer megtörik az átok, és valaki végre viszontszeret.
Forrás: Marie Claire
