Életmód

Boldogabbak és vékonyabbak a korán kelők

Amikor legközelebb le akarod nyomni a vekkert, gondolj arra: testileg-lelkileg egészségesebb lehetsz, ha időben kipattansz az ágyból. Legalábbis egy új kutatás szerint.

Boldogabbak és vékonyabbak, akik korán kelnek?Van egy jó hírünk azok számára, akik nem lustálkodhatnak reggel sokáig jó, meleg ágyikójukban, és eddig irigykedtek azokra, akik megtehetik: vékonyabbak, boldogabbak és egészségesebbek lehetünk, ha korán kelünk. Ezt állítják ugyanis egy friss tanulmányban a londoni Roehampton Egyetem szakemberei, akik több mint ezer férfit és nőt kérdeztek ki egészségükről és alvási szokásaikról.

A válaszadók 13 százaléka korán kelő: reggel hét előtt már fent van, és hétvégén sem alszik tovább. A résztvevők hat százaléka pedig a másik véglet: ők kilenc előtt sem hétköznap, sem hétvégén nem kelnek fel. A maradék 81 százalék, a többség pedig valahová a két szélsőség közé sorolja magát.

Az elemzés során kiderült, hogy a korán kelők kevesebb jelét mutatják a depressziónak vagy a szorongásnak. Ők azok, akik rendszeresen reggeliznek is, ezért egészségesebben táplálkoznak, és általában vékonyabbak. A legrosszabb testi és lelkiállapotra pedig az éjszakai baglyok számíthatnak, legalábbis a felmérés tanúsága szerint. A kutatók ugyanakkor hozzátették, mindez nem jelenti azt, hogy a későn fekvő-kelő emberek feltétlenül boldogtalanabbak a korai pacsirtáknál.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top