Miért tagadja meg a szülő gyermekétől a sikert?
„A családot vagy a szerelmet válasszam?”
Félelemből nyomozunk a Facebookon
„Alkut kell ajánlani a szülőnek!”
„Az exfeleség hasonmása vagyok”
„Őszinte leszek: szarul főzöl!”
Tanuld meg kimondani: Nem!
A szerelemre is rá lehet kapni
A játék úgy hat, mint a kokain
A mai világban sajnos egyre kevesebb idő marad arra, hogy játsszunk. Pedig amikor az ember játszik – akár a négyéves unokaöccsével legózik vagy a baráti társaságban válik újra gyerekké –, hasonló örömöt él át, mint az, aki kokainnal vásárolja meg magának az élményt. Egy dopamin nevű anyag szabadul fel az agyban, a neurotranszmitter szépen átöblíti az agyat és jó érzés, boldogság, felszabadultság érzése keríti hatalmában az embert. A legtöbbeknek a játék mégsem megy, nem tudnak felszabadulni, elengedni magukat. Hogy miért nem? Tovább a cikkre >>>
A Like gombbal szeretetet küldünk
A szenzitív ember rettentően bizonytalan önmagában, nem szereti, és nem tudja „átölelni magát”, igényli az állandó visszajelzést. Itt jön be a képbe többek között a Facebook: rengeteg ember, főleg fiatalok, a közösségi terekben keresik az igazolást, ahol a többiek, az ismerősök, a barátok gombnyomással jutalmaznak – minden egyes Like egy szeretetcseppecske. Az egész az elismerésre megy ki, feltöltök valamit, hogy a többiek aztán bíráljanak. Ahelyett, hogy az ember arra a néhány emberre koncentrálna, aki tényleg számít, aki tényleg barát, felületes ismerősök százaitól, ezreitől várja a megerősítést arról, hogy népszerű, szerethető, hogy mit csináljon, és jól csinálja-e azt, amit csinál. Tovább a cikkre >>>
Akarod a sikert?
Nehogy függővé válj! A siker egy nagyon összetett dolog, melynek van egy racionális és egy érzelmi vetülete. Példának okáért, lehet valaki csúcspozícióban, ha érzelmi élete csapnivaló, ha nem találja helyét az életben. Ez az ember valószínűleg nem tudja, hogy a lelki egyensúlyát nem tudja pozíciójával megvásárolni, hogy előbb belül kell rendet raknia. Ez az ember nem sikeres. Nem sikeres az sem, aki menekül a valóság elől, aki nem akar felnőtté válni, nem akarja vállalni a felelősséget önmagáért, aki nem meri megfogalmazni problémáit, fejét a homokba dugja, és a munkájába menekül. Tovább a cikkre >>>
Nem könnyű leleplezni a mosolygó depressziót
Fásultság, reménytelenség, fáradtság, szorongás: hosszasan lehet sorolni a depresszió tipikusnak nevezett tüneteit, amik az arcról, testtartásról, mozgásról egyértelműen leolvashatók. Sok depressziós emberen azonban nem látszik a baj, mert álarcot húz, és agresszió, düh, vagy ahogy azt a humorista is tette, vidámság, humor és mosoly segítségével palástolja problémáját. Az orvosi szakirodalom az atipikus depresszió alá sorolja azt, amit az angol smiling depression (magyarul: mosolygó depresszió) névvel illet, s amit én inkább az istenkomplexus jelzővel illetnék. Tovább a cikkre >>>
„Fogadalmak helyett engedj a pillanatnak!”
Bizonyos szempontból furcsa, de a karácsony a legstresszesebb hónap, ami a házasságoknak, párkapcsolatoknak nem tesz túl jót, decemberben több a felek közötti nézeteltérés, mint az év bármelyik más időszakában; naponta legalább négyszer összezörrennek valamin, ami akárhogy is nézzük, százhuszonnégy veszekedést jelent az ünnepi hetekben. Az anyagiak, a munkahelyi gondok és a családi logisztika a viták leggyakoribb tárgya, hatásukra nagyon sokakban komoly és súlyos döntések születnek. Emberek elválnak, felmondanak, országot váltanak, és szomorú, de az öngyilkosságok száma is megugrik. Hogy miért van ez? Miért bír ilyen különös jelentőséggel ez az időszak? Tovább a cikkre >>>
Belsőszépség nélkül eldobható húsdarab a nő
Mellnagyobbítás, ajakfeltöltés, zsírleszívás, orrkorrektúra, hasplasztika: olyan sebészi beavatkozások ezek, amik mára már annyira beépültek a köztudatba, mint a fogtömés vagy a mandulaműtét – meg sem lepődünk rajtuk. Ami azonban már elgondolkodtatóbb, hogy vészesen nő azon – épp csak nagykorúvá vált – nők száma, akik egy új cicitől, orrtól vagy éppen ajaktól várják a csodát. Testi érésük talán még be sem fejeződött, idejük sem volt beérni/megérni/felnőni/tapasztalni, azt állítják, természet adta adottságaikkal nem tudnak együtt élni; ahhoz, hogy nőnek érezzék magukat, kell a mesterséges korrektúra. Tovább a cikkre! >>>
Miért nehéz a pillanatban élni?
Míg sokaknál ez az önátadás nem igényel különösebb erőfeszítést, addig sokaknak keményen meg kell melózniuk azért, hogy belekóstolhassanak ebbe az érzésbe,Mai hektikus világunkban minden ember a maga sajátos eszközeivel próbálja megteremteni a biztonságot. Sokan azonban nagyon merev rendszerekben gondolkodnak, görcsösen ragaszkodnak azokhoz az eszközökhöz, amelyek korábban is átsegítették őket az új helyzeteken, akadályokon. Tuti biztonság azonban nincs, az lehetetlen, az életben ugyanis ugyanaz a forgatókönyv soha nem ismétlődik meg. Tovább a cikkre >>>
Több a félelemfüggő, mint az alkoholista
A félelmet gyerekkorban csepegtetik belénk: „Ne nyúlj hozzá, mert megégeted magad!” – mindenki számára ismerősen csengenek anyánk szavai. De mi van, ha mégis megtesszük? Marhára fog fájni, de egészen biztos, hogy megtanuljuk, a tűzhelyen fortyogó lábas forró dolog. Legtöbbször mégsem ez a forgatókönyv, a kemény lecke helyett anyánk félelme vésődik belénk, s ahogy felnövünk, a gyermekekre jellemző bátorságunk szépen lassan elhalványodik. Tovább a cikkre >>>
„Nincs fegyelmezetlen gyerek, csak tehetetlen felnőtt”
Csernus Imre pszichiáter szerint a gyerek fegyelmezetlenségéről a felnőttek gyenge szabályai tehetnek. Sok felnőtt ott rontja el a fegyelmezést, hogy legtöbbször csak fut az események után, és csak utólag állít fel követelményrendszereket; és ami a legrosszabb, a legegyszerűbbnek hitt eszközhöz, a kényszerhez nyúl. Ennek persze semmi értelme, és eredménye sem lesz. Előre kellenek a keretek, a jó és teljesíthető szabályok. Hogy miért? Tovább a cikkre >>>
„A változás fájdalommal jár”
A választás megléte és lehetősége… Ezt sokan elfelejtik, el akarják felejteni. Nem akarják meglátni, hogy ott van előttük. Én sem akartam meglátni, vagyis nem mertem meglátni. Görcsösen ragaszkodtam az adott álláspontomhoz, miközben ott volt a másik is. Ráfáztam, de ez volt az én tanulópénzem. Ha az emberek igazán szembenéznek önmagukkal, rájönnek, hogy tele vannak játszmákkal és önbecsapásokkal. Ez a fejlődés lényege. Tovább a cikkre >>>
Vajon okosan szeretjük a gyerekünket?
A szülő gyakran kártékonyan avatkozik be gyermeke életébe, manipulálja, akár meg is betegítheti. Ő diktálja a feltételeket, az álmokat, az elvárásokat. A gyerek istennek hitt szüleitől pedig mindent elfogad, nekik mindent elhisz. Tévesen azt hiszi, hogy ő a hibás, önmagát hibáztatja, és elkezdi önmaga büntetését. Úgy gondolja, nem méltó a szülői szeretetre. Tovább a cikkre >>>
„Az állandó netezés valójában menekülés”
Pokoli nehéz belátni, hogy függők vagyunk, márpedig a csúcstechnika világában ennek valószínűsége nem is csekély – egyre több a mobil- és netfüggő.Mert rettegünk attól, hogy lemaradunk valamiről, és egyszerűen elviselhetetlen, ha úgy érezzük, nem vagyunk benne a köztudatban. Tovább a cikkre >>>
„Nehéz elszánni magunkat a szülőségre”
Számtalan magyarázata lehet annak, hogy egy párnak miért nem lehet gyermeke, illetve hogy miért nem akar szülővé válni. Amit a környezetemben tapasztalok, annak alapján a gyermektelenek két kategóriába sorolhatók: vannak azok, akik szükségtelennek tartják a gyereket, meg vannak azok, akik rettegnek a szülővé válástól, menekülnek a felelősség elől, nem vállalják önmagukat, az életüket. Félelemből mondanak le a gyermekvállalásról… Tovább a cikkre >>>
