A munkahely elvesztése nem jöhet jókor. Mégis melyik a nehezebb helyzet pszichés szempontból: ha váratlanul, vagy ha kiszámíthatóan érkezik a rossz hír?
Nehéz feldolgozni a hirtelen jött hírt, de akkor sem sokkal könnyebb a helyzet, ha már tudtuk, hallottuk, hogy leépítés várható, és minket is érinthet. Mégis más a kettő. A tartós bizonytalanság stresszben tart, és ezért rombolja a lelkünket. Ha viszont nem előzi meg szorongás az elbocsátásunkat, akkor jobban megsérülhetünk a hirtelen traumától. A szorongás eredeti funkciója ugyanis éppen az, hogy készültségben tartson és ne érjen minket váratlanul, ami történik. És persze tervezni is jobban tudunk így.
Másként birkóznak meg a helyzettel a férfiak és a nők?
Igen, a férfiak természetüknél fogva másképp reagálnak. Egykor, a falkán belül is a férfi feladata volt, hogy megszerezze a zsákmányt, a nőé pedig, hogy ellássa a családot. Ha nincs munka, a család megélhetése kerül veszélybe, amit a férfiak nehezebben dolgoznak fel, mint a nők, még akkor is, ha már nem élünk az őskorban. Korosztályonként is változó a hozzáállás. A középkorúaknak kisebb az esélyük arra, hogy ismét munkát találjanak. Ők azzal a tudattal nőttek fel, hogy mindig kell stabil, biztonságos bevételi forrás, ezért hajlamosabbak rosszul megélni az állásnélküliséget. A huszonéveseknek azért könnyebb, mert nekik kissé lazább a világképük; még korlátlannak látják a lehetőségeiket. Azt látják, hogy az emberek ma itt, holnap ott dolgoznak, és ez így van rendjén. Optimistábbak, ugyanakkor felelőtlenebbek is: akár maguktól is hamarabb ott hagynak egy állást. Érdekes, hogy a vidéken, a természethez közelebb élőket is kevésbé viseli meg az ilyesmi, mint a városlakókat; bennük ott a rutin arra, hogy a napi betevőt saját maguk termeljék meg, ha úgy hozza az élet.
Mi a legnehezebb ilyenkor?
A legnagyobb változás, hogy a megszokott ritmus eltűnik a mindennapjainkból. A férfiakért feleségük, társuk tehet a legtöbbet, és ez fordítva is igaz, de csodát tenni ők sem tudnak. A férfiak természetüknél fogva nehezebben kérnek segítséget. Bátorítani kell őket, hogy beszéljenek a problémáról a családtagokkal, barátokkal. Nők és férfiak esetében is fontosabb a meghallgatás, mint a tanácsadás. Intő jel lehet, ha érezhetően agresszívabban vagy nagyon passzívan viselkedik a családtagunk. Sokan beleesnek valamilyen függőségbe, erre is vigyázni kell.
 |
| Kattints! |
Meg lehet ezt oldani külső segítség nélkül?
Egy jó pszichológus fontos támogatóvá lehet. Egy negyvenes évei végén járó férfit a barátja küldött el hozzám. Több mint egy éve nem volt munkája, pedig nagyon jó szakember volt a saját területén. Nem sok ismerőse tudta, mi történt vele, ő pedig nem kért segítséget. Azt tanácsoltam neki, hogy nézzen szét az ismerősi körben, mesélje el a történetét, és kérdezze meg, nem hallottak-e neki való állásról. Egy hónapon belül négyen szóltak vissza, ebből három tényleges ajánlat lett… Segítséget kérni nem szégyen, de akarata ellenére senkit nem lehet szakemberhez küldeni.
Létezik-e hatékony felkészülés minderre?
Nehéz megelőzni, hogy egy ilyen helyzetben ne csússzon ki a lábunk alól a talaj, ha csak rövid időre is. Ha tudunk, halmozzunk fel némi tartalékot, hiszen ilyenkor a legfontosabb az, hogy ne kerüljünk létbizonytalanságba. Ha mégis megtörtént a baj és állás nélkül maradtunk, felfoghatjuk egy jól megérdemelt szabadságnak is. Ha zaklatottak is vagyunk, érdemes állásokat pályázni és egy-két interjúra elmenni, hogy kipróbáljuk magunkat. De sportolásra is használhatjuk a több időt: olyan anyagokat szabadíthatunk fel a szervezetünkben, amik jó érzést adnak, és segítenek átvészelni a munka nélkül töltött időszakot.
| Ha bővebben érdekel: május 20-án erre a témára improvizál a Momentán Társulat! A Fröccs a Momentán interaktív improvizációs estje. Recept: 1 deci pszichológia, 2 deci játék. Szórakoztató szituációk szövevényes kapcsolatainkról – a kigabalyodásban segít a szakértő, F. Várkonyi Zsuzsa. |
