nlc.hu
Életmód
Trendi lett a tükörböjt

Trendi lett a tükörböjt

Az irányzat követői szerint javítja az önbecsülést és a testképet, ha egyáltalán nem nézünk tükörbe.

Egy korábban megjelent tanulmány szerint mi, nők naponta átlagosan nyolc alkalommal csekkoljuk magunkat a tükörben vagy bármilyen más felületen – kirakatüveg, napszemüveg, mobilkijelző stb. –, amiről a képmásuk visszatükröződik, összesen pedig évente öt teljes napnak megfelelő időt töltünk önmagunk nézegetésével. Nos, ezen az arányon némileg rontanak a tükörböjt hívei.Trendi lett a tükörböjt

A trend a tengerentúlon ütötte fel a fejét: a lényege, hogy a tükörböjtöt tartók meghatározott ideig – ami néhány naptól akár egy hónapig is terjedhet – egyáltalán nem néznek tükörbe vagy tükröződő felületre. Ebben állítólag az a pláne, hogy tükrök hiányában nem szembesülünk közvetlenül egy sor vélt vagy valós szépséghibánkkal, ennek köszönhetően pedig a testképünk is javul.

A legmerészebb tükörböjtölő az amerikai Kjerstin Gruys volt, aki – ahogy mi is megírtuk – tavaly márciustól kezdve egy éven keresztül nem nézett tükörbe, és így készült fel az esküvőjére is. Utólag úgy nyilatkozott, a tükrök mellőzésével sikerült jobban elválasztania a külső megjelenését és az önbecsülését.

Te kipróbálnád a tükörböjtöt? Ha igen, mennyi időre vállalnád be?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top