Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Sors Tamás: “Már rakéták vannak a lábaim helyén!”

Sors Tamás úszó bebizonyította, hogy még mindig verhetetlen. Megvan az első magyar aranyérem a londoni paralimpián.

„Már rakéták vannak a lábaim helyén!”A 100 méteres pillangóúszás – ebben a számban aranyat vártak és reméltek a nagyon fiatal, 21 éves Sors Tamástól. Pekingben világcsúccsal nyert, azóta sem győzte le senki. És Londonban is bebizonyította, még mindig ő a világ legjobbja ebben a számban. Az eredménye 59,94 mp, két másodperccel jobb ezüstérmes spanyol riválisáénál.

 „Nagyon-nagyon profi a hozzáállása, és jók a fizikai adottságai” – magyarázza a Nők Lapja Cafénak Bernau Péter, a magyar csapat szóvivője, miért lehet legyőzhetetlen Tamás.

A fiatal srác nagyon elszánt, mindent pontról pontra betart, nemcsak az edzések alatt, az edzéseken túl is. „Ha este nyolckor le kell feküdnie, akkor lefekszik este nyolckor, pedig nagyon szeret szórakozni” – teszi hozzá Bernau Péter. A 21 éves fiú állítólag remek versenyzőtípus, nem izgulja túl a versenyeket, és látjuk, hogy meg is van az eredménye. „A verseny előtt órási volt rajta a nyomás, azt mondta, úgy érzi, mintha ólomból lenne a lába” – mondja a szóvivő, mennyire nehéz volt azért lélekben is megóvni az olimpiai címet.

„Két és fél hónappal korábban jött a világra, mindössze 1500 grammot nyomott, és az orvosok nem biztattak semmi jóval. Amikor arról kérdeztem őket, hogy mire számíthatok a jövőben, annyit válaszoltak, már most gondolkodjam azon, miként fogom megtanítani labdázni” – nyilatkozta még a pekingi olimpia után Tamás anyukája, Szigeti Renáta a Best magazinnak.

A második kedvence Tamásnak a 100 méter hát, ott is dobogós helyet szeretne. „Azt mondta, annyira megkönnyebbült, hogy úgy érzi, már rakéták vannak a lábai helyén” – meséli a csapat szóvivője. Tamásnak egyébként barátok és ismerősök szurkolnak a helyszínen. Még öt számban indul majd, és ha végzett, hatalmas ünneplést csap: bepótolja, amiből kimaradt, de addig Londonban is mindig időben lefekszik aludni. Aztán Pécsett belecsaphat végre a csajozásba, amivel szerintünk nem lesz gondja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top