Életmód

Kevesebbet eszünk félhomályban

Gondoltad volna, hogy az étterem világítása befolyásolja, hogy mennyit eszel? Az amerikai kutatók megmondják, hogyan.

Nem szeretjük a hideg fényeket vagy a rosszul megvilágított helyeket. Az amerikai Cornell University friss tanulmánya szerint nemcsak a kedvünket befolyásolja a világítás, hanem azt is, mennyit eszünk. A kutatásban részt vevő vacsorázókat két csoportra osztották: ugyanolyan ételt kaptak, csak teljesen más környezetben. Az sajnos nem derül ki, hogy a vacsorapartnerünk jóképűsége mennyire befolyásolja a fogyasztásunkat. Ahol diszkrét homály és lágy zene fogadta egy étteremben a kísérleti alanyokat, ott kevesebbet ettek, és ráadásul jobban is élvezték. Pontosan 18 százalékkal kevesebb kalóriát vittek a szervezetükbe félhomályos, mint egy nagyon kivilágított étteremben.

A lényeg, hogy a nyugisabb környezet növeli az elégedettségünket, de csökkenti az étvágyunkat. Köszönjük nektek, amerikai kutatók, hogy végre tudományos bizonyíték van arra, hogy a romantikus vacsorák jót tesznek az egészségünknek. Viszont reméljük, hogy a hangulatos helyek vezetői nem olvastak erről az eredményről, mert akkor lecserélik az izzóikat a legerősebb égőkre és technozenét üvöltetnek majd, hátha akkor többet eszik a betévedő vendégsereg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top