Életmód

Jobb emberré tesz a kenyér illata

Szikrázó napsütés híján illatokkal teremthetünk jókedvet otthon vagy az irodában, de az sem árt, ha gyakrabban járunk pékségbe.

A frissen sült kenyér illata nemcsak az étvágyunkat hozza meg, hanem jobb emberré is tesz minket, legalábbis erre a következtetésre jutottak francia tudósok egy új tanulmányban. Szerintük a kellemes illatok pozitív irányba befolyásolják a hangulatunkat, és ettől sokkal önzetlenebbé válunk számunkra teljesen ismeretlen emberekkel szemben.

Jobbá tesz a kenyér illata?Pékség előtt több a jó tett

A franciák egy pékség és egy divatbolt előtt kísérleteztek azzal, hogy a beépített embereik szórakozottan elejtettek ezt-azt az utcán, majd figyelték a reakciókat. A pékség előtt az emberek 77 százaléka tette szóvá, ha valakinek kiesett egy kesztyű vagy egy csomag papírzsepi a táskájából, amíg benne kotorászott. A ruhabolt előtt viszont csak az idegenek 52 százaléka bizonyult segítőkésznek.

Azt már korábban is kimutatták, hogy a kellemes illatok hatására valóban jó hangulatba kerülünk, de ezt most először kapcsolták össze a jó cselekedetekkel. Az illatok pozitív hatását használják ki az okos lakástulajdonosok, akik eladni készülnek. Tudják, hogy ha a potenciális vevők érkezése előtt sütnek egy illatos almás pitét, jóval csábítóbbnak tűnik majd az ingatlan. 

Járjunk pékségbe!

„Aki bejön hozzánk a pékségbe, az egyből felvillanyozódik. Az biztos, hogy elemi, ösztönös érzéseket vált ki belőlünk – mondta a kenyérillat hatásáról Miklós Mihály, egy kézműves pékség vezetője. – Amióta kenyérrel foglalkozom, senki nem volt, akiből ez az infó ne hozott volna elő egy kedves élményt vagy történetet, ami a kenyér illatához fűződik.” Ez is egy jó érv amellett, miért érdemes gyakrabban pékségbe járni.

Mihályra a kenyérillat viszont csak akkor hat, ha egy hétre elutazik, mert hozzászokott az orra, és fura jótékonysági rohamokat sem figyelt meg sem magán, sem a munkatársain. „Én főleg a pékség illatát érzem, attól jókedvű leszek, mert azt az élményt idézi fel, amikor először dolgoztam ilyen helyen – magyarázza. – Amikor a pékek bemennek dolgozni, még semmi nincsen, egy kis kézműves pékségnél öt-hat óra, mire először friss kenyérillatot érzel. A pékek ilyenkor annak is örülhetnek, hogy haladnak a munkával, és közelebb a vége.”

Jó emlékeket hoznak a kellemes illatok

„Briliáns ez a kísérlet, arról szól, amit csinálok, bár

Jobb emberré tesz a kenyér illata

kenyérillattal még nem próbálkoztam – mondja Hadik Éva kozmetikus-aromaterapeuta, aki korábban tíz évig hagyományos kozmetikusként dolgozott, de egy idő után úgy érezte, hogy nem elég, ha néhány szemráncot eltüntet, kell még valami, amivel lelkileg is feltölti a vendégeket. – Az illatok többek között a limbikus rendszerre hatnak, ami az érzelmeinkkel és az emlékeinkkel áll összefüggésben. Ennek köszönhetően a kellemes illatoktól kisimulhatnak az idegeink, jó emlékeket és ezáltal pozitív érzelmeket ébreszthetnek bennünk.”

Nem véletlen, hogy az illatok hatásáról különféle fantasztikus történetek születtek. Egy hindu mese szerint egy fiatalasszony mérget kért a falu bölcsétől, hogy eltehesse láb alól a házsártos anyósát. Néhány hét után viszont azzal tért vissza a bölcshöz, hogy ellenszerért könyörögjön, mivel az anyós egyre kedvesebb lett, és már nem kívánta a halálát. Erre a bölcs elárulta neki, hogy méreg helyett egy olyan illatos olajat adott neki, ami megváltoztatja az emberek lelkét. De ott a Parfüm című regény is, amiből film is készült; a főszereplőjének nincsen illata, ezért számkivetettként éli az életét, de amikor kitanulja a parfümkészítést, képessé válik másokat az illatok segítségével befolyásolni.

Mandarint a gyerekszobába, citromot az irodába

A legtöbb illóolajról elmondható, hogy harmóniába hoz, pihentet, nyugtat, és ha az ember idegei kisimulnak, nyilván máshogy viszonyul a külvilághoz – magyarázza az aromaterapeuta. – Jókedvre hangolnak például a citrusos illatok, közülük a mandarint szeretetolajként tartják számon, a kisbabák nagyon szeretik. Érdemes a gyerekszobában párologtatni belőle, nagyon jól alszanak tőle. A citrom inkább élénkít, ezért azt irodába javaslom vagy iskolába. Főleg ebben az őszi–téli időszakban nagyon jó, mivel fertőtlenítő hatása is van. A narancs is jókedvre hangoló és nyugalmat teremtő illat.”

Nem nyúlunk tehát mellé, amikor a megevett narancs héját nem dobjuk ki, hanem a radiátorra tesszük a suliban vagy munkahelyen. Ha otthon szeretnénk párologtatni, hogy jobb kedvre derüljünk ezeken a szürkébb napokon, akkor azt vegyük figyelembe, hogy egy húsz négyzetméteres nappalihoz 9-10 csepp illóolajra van szükségünk, és mellette azért a szellőztetésről se feledkezzünk meg! Ami még fontos, hogy valódi illóolajat használjunk, mert az illatosító kemikáliáktól inkább csak a fejünk fájdul meg.

Eredmény

Ajánlom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése