Gasztro

Süssünk házi kenyeret!

Kenyeret sütni nem nagy kunszt, megy, mint az ágyba…rás, kislányom, mondta régen a nagyanyánk. Aki hiperek és menő pékségek helyett maga sütötte a kenyeret. Tényleg könnyű? Kipróbáltuk.

Nem, nem az. És nem azért, mert valamilyen földöntúli tehetség kell hozzá, csupán csak azért, mert mi már nem sütünk kenyeret, nem tároljuk bödönben a zsírt, és egyébként is, iszonyúan elkényelmesedtünk. 7 órán keresztül csinálni egy kiló kenyeret, amikor a boltban 2 perc alatt vesszük meg, igazi időpazarlás. De egyszer ki kell próbálni. (Sőt többször is, mi legalábbis függők lettünk, már ott pihen a következő adag kovász a konyhában…) Pékrokonok híján felhívtuk a Marmorstein pékség tulajdonosát, Miklós Mihályt (Misit), aki évek óta süti Budapest egyik legjobb kenyerét. Az ő tippjei alapján készült a Nők Lapja Café saját, kovászos kenyere.

Jöjjenek a Marmostein pékség tippjei!

1. Ne hagyományos lisztet, hanem BL80-as vagy BL112-es lisztet használjunk a kenyérsütéshez!
2. Csináljunk kovászt, ettől sokkal finomabb és egészségesebb lesz a kenyér, ugyanis nem kell bele élesztő, ha valaki fél, tehet bele.
3. A kovász a tészta 10-20 százalékát alkossa!
4. Dagasszuk meg rendesen, hogy szép nagyra keljen a kenyér!
5. Lehetőség szerint 220-240 fokon süssük a kenyeret!
6. A sütő aljába tegyünk egy vízzel teli tepsit, hogy kellően párás legyen a sütő, és ne száradjon ki a kenyér!
7. Miután kivettük a sütőből, spricceljük be vízzel, hogy szép fényes legyen.

Szakértő segítséggel felfegyverkezve nekiindultunk, hogy legyártsuk a saját kenyerünket. Az első bökkenő ott volt, hogy BL80-as vagy 112-es lisztet nem is olyan egyszerű szerezni. A pékünk tippje az volt, hogy próbáljunk meg egy malmot keresni, és annak a szaküzletében megvenni a lisztet. Mi is erre biztatunk mindenkit, ugyanis hipermarketben csak elvétve lehet kenyérlisztet találni. Annak pedig molnárszakszóval élve: sokkal jobb a terülése. (Aki nem talál ilyen lisztet, az tegyen a tésztához 10 százaléknyi réteslisztet, nekünk bevált.) A kovász 4-5 óra alatt megkel magától, de aki nem bír várni, az egy kevés élesztővel is segíthet a dolgon. A kovász mindig fele-fele arányú lisztből és vízből áll, amit szobahőmérsékleten hagyunk kelni. Az igazán profik a kovászt 4-5 nap alatt készítik el úgy, hogy mindig kiöntik a kovász felét, és vízzel és liszttel pótolják vissza.

Hozzávalók a Nők Lapja Café kenyeréhez

20 dkg kovász
70 dkg fehérliszt
10 dkg rétesliszt
3-4 dl víz, attól függően, hogy mennyit vesz fel a tészta
Mi aggódtunk, úgyhogy került bele még kb. 2 dkg élesztő is
2 teáskanál só

A hozzávalókat gondosan összegyúrjuk, egész addig, ameddig el nem válik a tészta az edény szélétől, nagy meló lesz. Mi gépre bíztuk, és 15 percen át dagasztottuk. Majd konyharuhával letakarjuk, és addig kelesztjük, ameddig a duplájára nem nő a tészta. Nagyjából 30-40 perc lehet. A tésztát gondosan átgyúrjuk, majd megformázzuk a kenyeret. Kicsit bevágjuk és abban az edényben kelesztjük tovább, amiben sütni fogjuk. Fontos, hogy ne sima tepsit válasszunk, hanem olyan edényt, amiben nem tud nagyon elterülni a kenyér. Ha ismét nagyjából a duplájára kelt – újabb 30-40 perc –, mehet az előmelegített sütőbe. Fontos, hogy a sütő aljába egy mélyebb tepsibe öntsünk forrásban lévő vizet, hogy kellően párás legyen a sütő. Ha nem így tesszük, a kenyér héja túl vastag lesz, és a közepe pedig nyers. 45-50 percig süssük, ha kong az alja, már jó. Rácson hűtsük ki, és még forrón spricceljük le, hogy szép fényes legyen.

Meddig marad friss?

Egészen elképesztő módon a képen látható kenyeret szombaton sütöttük, és most szerdán még ettünk belőle egy szelet pirítóst, nem morzsál, nem esik szét, nem szárad ki. 

Te szoktál házi kenyeret sütni?

Csináld magad sorozat a Nők Lapja Cafén

– Így készül a házi sajt
– Házi ketchup kerüljön az asztalra
– Legyőztük a bolti felvágottakat
– Házi túró rudival hódítottunk

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top