Nem fogadom meg, hogy…

Felmérések szerint az emberek 75-80 százaléka nem tartja be a fogadalmait. Vajon mi lehet  ennek az oka és mechanizmusa? Először is nézzük a fogadalmakhoz való hozzáállás három fajtáját:

Bizonyára sokaknak ismert a freudi jéghegy-elmélet, aminek a lényege, hogy a víz alatt elterülő hatalmas jéghegynek csak a csúcsa a tudatos szint, és valójában a többi, víz alatti rész (a tudatalatti különféle szintjei) az, ami meghatározza az ember életét. Vagyis eldöntjük, hogy leszokunk, lefogyunk, megtanulunk egy nyelvet stb…, de a mélyben olyan „programjaink” vannak, amik ezt nem engedik meg, illetve visszarendezik a korábbi állapotot. A lefogyottaknak állítólag 80 százaléka visszahízik. Miért? Mert a túlevés az okozat (csak egészen közelről, a jéghegy tetejéről nézve lehet ez a túlsúly oka), és a tartós változást azon a szinten kell elindítani, amelyiken kialakult.
Az, hogy valaki többet eszik, mint amire szüksége van, nyilván nem véletlen. Oda érdemes visszamenni időben, amikor ez elindult, és ott érdemes a gyógyítást elkezdeni. Ez már önmagunk megértésével elindul.

A lelki gyógyítások nagy részének az a lényege, hogy az adott múltbeli eseményre a gyógyító kialakít egy másik válaszreakciót. Az oka annak, hogy a fogadkozók 80 százaléka nem tartja be, amit magának ígért, az az, hogy nem azon a szinten kezelik a problémát, ahol keletkezett.
Ennek ellenére egy csekély számú csoportnak sikerül kemény önfegyelemmel leszoknia, vagyis átkondicionálnia magát. Az is lehet, hogy mindez azért sikerül ezeknek az embereknek, mert belül, a mélyben már feldolgozták lelkileg azt a valamit, ami az elengedni kívánt szokáshoz vezetett.

Nagyon érdekes azzal szembesülni, hogy a tudatos szint mást akar, mint a tudatalatti! Nem is tudom hányszor jött ki a kineziológusnál, hogy mást mond a tudatalattim, mint a tudatos szintem. Hangosan kimondtam: harmonikus/elégedett/önérdekérvényesítő… szeretnék lenni, ám az alkarom izmainak elgyengülése azt mutatta, hogy csak hiszem, hogy az szeretnék lenni, a tudatalattim nem így gondolja, és mivel ott van a több információ és energia, ez a domináns.
Szóval én már óvatos duhaj vagyok a nagy elhatározásokkal és kijelentésekkel. Nem is szeretem a fogadalom szót. Nekem a fogadalom eleve olyan műfaj, amit meg kell szegni. Sokkal szimpatikusabb számomra a célkitűzés és a törekvés. A fogadalomban van valami kemény szigor. Olyasmi, ami nem enged semmiféle rugalmasságot. Persze van, akinek épp ez kell, ez ad megtartó erőt.

És jó is ez így, hiszen sokfélék vagyunk. Véleményem szerint az a fontos, hogy felismerjük, milyenek vagyunk, mik azok a rendszerek, szisztémák, amelyek nálunk működnek, minket segítenek. Ezáltal kerüljük a csalódásgyártást, magunk frusztrálását, bántását, mert a szégyen és a bűntudat a két leglehúzóbb érzés. Semmi szükség arra, hogy bármivel is lehúzzuk magunkat!
Weöres Sándor azt írja A teljesség felé című könyvében, A vágyak idomítása fejezetben, hogy: „Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.”
Tehát az első teendőnk, hogy bátran és őszintén szembenézzünk magunkkal, és aztán kezdjük el „ápolni” magunkat belül is, ne csak kívül (végtelen szeretettel, alázattal és türelemmel, mert így célravezetőbb), és az meg fogja hozni a változást akkor és úgy, ahogyan nekünk kell.