Életmód

Nyolcéveseknek készült dezodor

Valóban korábban kellene kezdeniük a dezodorozást a gyerekeknek amiatt, hogy korábban kamaszodnak?

Nyolcéveseknek készült dezodorMivel egyre korábban kezdenek kamaszodni a gyerekek, egy brit cég kitalálta, hogy 8-10 éveseknek készít dezodort, írja a Huffington Post. Ilyesmit eddig nem lehetett kapni az ottani boltokban, ezért a gyártó óriási érdeklődésre számít. A tíz év alattiaknak készülő illatmentes dezodor mellett piacra dobnak egy 10-12 éves lányoknak és ugyanilyen korú fiúknak való dezodort is, és mindegyik természetes anyagok felhasználásával készül.

„A kutatásaink szerint óriási probléma a tíz év alattiak között, sokan szenvednek attól, hogy erősen izzadnak” – nyilatkozta a dezodorokat gyártó cég társalapítója. Hogy a felnőtté válás hamarabb kezdődik, azt többek között egy dán felmérés is igazolta: kiderült, hogy a mell fejlődése kereken egy évvel korábban kezdődik, mint húsz évvel ezelőtt.

Inkább fürödjenek rendesen?

Mások viszont úgy gondolják, hogy a testszagon ilyen korban még nem problémáznak a gyerekek, a gondok a középiskolában kezdődnek, ahol a társaik már kigúnyolhatják miatta őket. „Szerintem felesleges nyolcéves gyerekek kezébe dezodort adni – ellenkezett egy háromgyerekes édesanya. – Az egyik fiam tízéves kora óta izzad erősebben, de tudja, hogy neki ezért is különösen fontos minden nap alaposan tisztálkodnia.”

Szerintetek szükségük van a gyerekeknek dezodorra, vagy felesleges az egész? Írjátok meg a hozzászólásokban, mit gondoltok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top