Életmód

5 hét után adjuk fel a fogyókúrát

A kelleténél kisebb méretű ruhákat veszünk, de ha főzni kell a családnak, végül kudarcba fullad a fogyókúránk.

5 hét után adjuk fel a fogyókúrátA mindenre elszánt brit kutatók kiszámolták, hogy az átlagos nő pontosan 5 hét, 2 nap és 48 perc után adja fel a fogyókúrát. Csupán minden hetedik nő képes végigcsinálni egy legalább 13 hétig vagy annál is tovább tartó diétát.

A közel 1000 érintett megkérdezésével készült felmérésből kiderült, hogy a nők átlagosan 26 éves korukban fogyókúráznak először, de minden harmadikuk már 15 és 20 éves kora között megpróbál leadni néhány kilót.

A válaszadók 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az étel utáni sóvárgás nehezíti meg leginkább a fogyókúrát, míg 45 százalék bevallotta, hogy egész egyszerűen szeret enni. 30 százalék depressziósnak érzi magát fogyókúra idején. Sokak viszont azért bukják el a diétát, mert a családjuknak továbbra is vásárolnak és főznek nem fogyókúrás ételeket, s ezeket persze maguk is megkívánnak. Az öt élelmiszer, aminek a fogyókúra alatt a legnehezebb ellenállni: a csokoládé, a sült krumpli, a sajt, a kenyér és a bor.

A diéta betartása érdekében furcsa dolgokra lehetünk képesek: a résztvevők között akadt olyan, aki a kerti fészerbe járt ki enni, hogy ne essen kísértésbe a családi étkezéseknél, többen vásároltak a kelleténél kisebb méretű ruhákat motiváció gyanánt, míg mások lelakatolták azokat a szekrényeket, melyekben az ételt tárolják.

Fogyókúráról még:

Heti hány nap érdemes tornázni, hogy minél látványosabb legyen a fogyás?
Meddig lehet inni az almaecetet fogyókúránál?
Diéta alatt mit lehet enni vacsorára ami laktat de nem hizlal?

Nemcsak diétával kapcsolatosan, de magánéleti, lelki, egészségügyi és még sok-sok más témában is kérdezhetsz a Válaszkeresőn, a közösség segít!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top