“Az ételfüggőség nem akaratgyengeség”

Túlsúlyos emberek láttán hajlamosak vagyunk kegyetlenül ítélkezni, akaratgyengének vagy élvhajhásznak tituláljuk őket, pedig az elhízás hátterében sokszor kényszerbetegség, étkezési rendellenesség áll. A kényszeres falatozást egyértelműen evészavarnak tartja a modern tudomány, ám viszonylag kevés szó esik róla. Magyarországon, más önsegítő csoportokkal ellentétben, csak néhány éve működik az Anonim Túlevők (Overeaters Anonymous – OA) csoportja. A találkozó nem fogyiklub, és nem csupán túlsúlyos emberek vesznek részt rajta. Bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, gondot okoz számára a táplálkozás.

Vigasztaló finomságok

Zsolt csak a közelmúltban ismerte meg az OA programját. Hosszú út vezetett idáig. A közel kétméteres férfi másik halálos szenvedélye, az alkohol miatt kényszerült először egy több hónapos terápiára 2010-ben. A komoly lelki feltáró munka során döbbent rá, élete egyik legnagyobb problémáját a kényszeres evés okozza. „Amikor eljutottam a lelki mélypontomra, naponta két kiló jégkrémet is képes voltam magamba tömni, amit négy-öt doboz pudinggal és egy flakon tejszínhabbal kísértem le. Törzsvendég voltam azokban a pékségekben, ahol esténként féláron szerezhettem be a szénhidrátban és cukorban gazdag finomságokat. Féltucat péksüti nélkül sosem jöttem ki az üzletekből.”
A férfi ráadásul sokáig édességkereskedőként dolgozott, így házhoz jött a sokféle csokoládé, a cukorka és a nápolyi. „Klasszikus függő alkat vagyok. Mindig kellett valami, amivel kábíthattam magam, hogy elfojtsam a rossz érzéseimet. Négyéves koromban már zugevő voltam, ami egyáltalán nem az éhségről, hanem a fájdalmas érzelmek elfojtásáról szólt. Ettem, ha boldog voltam, és ettem, ha bánatos.”

A középkorú férfi feldolgozatlan gyerekkori traumájára vezeti vissza falánkságát. „Egyszer balesetet okoztam az óvodában, véletlenül összeütköztem egy kislánnyal, amiért az óvónő nyilvánosan elvert egy rózsafavesszővel. Komoly nyomot hagyott bennem a büntetés, főleg azért, mert nem tudtam megosztani a fájdalmamat a családommal. Talán akkor tömtem be az első dugicsokimat. Később pedig az összes zsebpénzemet vaníliás kockára költöttem. Pillanatnyi kielégülést éreztem a habzsolás után, amit komoly lelkiismeret-furdalás követett.”

Étel-ital kéz a kézben

Zsolt korán megismerte az alkohol és a cigaretta hatását is. „Hetedikes koromban vettem az első félliteres kevertet a közértben. Zokszó nélkül kiszolgáltak, hiszen tizenhárom évesen már 193 centiméter magas voltam. Az utcán lehúztuk az osztálytársaimmal, rosszul is lettünk, de a tanárok azt hitték, gyomorrontást kaptunk.”  Sorkatonai szolgálata alatt is minden körülmény biztosítva volt, hogy szenvedélyeinek tovább hódolhasson. „Több mint harminc kilót híztam bakakoromban. Kijártam a laktanyából, élelmiszereket hoztam-vittem. Dúskáltam a legfinomabb fogásokban, sőt még haza is hordtam belőlük. A felvágottakat és más romlékony ételeket pedig együltömben bekebeleztem. Aztán húsüzemben dolgoztam évtizedeken át, ahol nemcsak a legjobb minőségű felvágottakhoz és kolbászokhoz jutottam hozzá, de még külön főztünk is magunknak az üzemi konyhán. Véget nem érő lakoma lett az életem. Otthon is imádtam a konyhában alkotni, órákon át elszöszmötöltem egy-egy finom fogással. Ráadásul a nők is rajongtak a főztömért, és a mackós alkatomat sem kifogásolták.”

Később Zsolt az éjszakai evésre is rászokott. „Hiába vacsoráztam, éjjelente felébredtem, és félálomban elindultam nassolni. Reggelre szinte az egész hűtőt kifosztottam, és erre másnap sokszor nem is emlékeztem.”

A férfi a kényszeres falánkság és az alkoholizmus szövődményeként mára számos betegségben szenved: leginkább a mája sínylette meg a folyamatos evés-ivást. „Olyan volt ez, mintha gombokat nyomkodtam volna magamon: hol az egyik függőségem erősödött fel, hol a másik. Ha épp nem a falási rohamokkal küzdöttem, akkor már reggel fél liter töménnyel indítottam, úgy mentem dolgozni. Többször kerültem kórházba alkoholmérgezés miatt.” A hosszan tartó terápián a rábeszélések hatására vett részt, ahol később visszakapta az életét. „A kezeléseken tanult önismereti módszerek révén döbbentem rá: evésfüggő vagyok.”

Összefogás egymásért

Szerencsére aki evésgondokkal küzd, ma már önsegítő csoportokban is gyógyulhat. Bár az Overeaters Anonymous (OA) 1960 óta több mint hatvan országban jelen van, itthon csak három éve alakult meg az Anonim Túlevők közössége. Ők Budapesten tartanak találkozókat. Érkeznek ide anorexiások, bulimiások, és nem csak felnőtteket, gyermekeket is fogadnak. Barbara, a magyarországi OA-csoport egyik alapítója, aki szintén egykori kényszeres evő, beavatott minket az alapelveikbe. „Legfontosabb a betegségtudat, az őszinteség, és az evéssel szembeni tehetetlenség elfogadása. Mi nem számlálunk kalóriákat, hanem megosztjuk egymással a nehézségeinket, tapasztalatainkat.” A tagok absztinenciára törekednek, például két étkezés között nem nassolnak. Bár nem előírás, de az érintettek többsége táplálkozási tervet követ, amit szakértők állítanak össze. Zsolt az Anonim Alkoholisták honlapján talált rá a társszervezet, a Névtelen Túlevők találkozóira. Noha életének immár évek óta része az OA programja, többször is megtörtént vele, hogy „megcsúszott”, és nem tudta kontrollálni az étkezését. „Időnként képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, s bevallom, ilyenkor megeszem egy-egy tábla csokoládét, vagy idegességemben felfalom, amit éppen a hűtőben találok, így keresek vigasztalást. Utána azonban igyekszem felállni. Mindennap meg kell küzdenem a függőségeimmel, de jó úton haladok.”