Steven Hayes pszichológusnak köszönhetjük ezt a szemléletes hasonlatot: amikor bosszúvágy tölt el minket, olyanok vagyunk, mintha egy hatalmas kampóra szúrtak volna fel, majd – közvetlenül utánunk, szorosan hozzánk préselődve – a minket megsértő személyt is. Így ő is részese minden élményünknek. Hiába napozunk a tengerparton, veszünk részt kellemes beszélgetésekben vagy megyünk moziba, a kampó (és persze a rajta csüngő másik fél) ott van velünk. Ez érthető módon megnehezíti az élményeink tudatos megélését és élvezetét. Egyetlen módon szabadulhatunk a kampóról: úgy, ha előbb engedjük, hogy a másik fél lemásszon róla. Ha ezt nem tesszük meg, akkor akár egy életen keresztül szenvedhetünk tőle.
Mi a megbocsátás? A sérelem előtti állapotunk visszaállítása. Akkor még képesek voltunk arra, hogy jól érezzük magunkat, megéljük a jelen élményeit, és a számunkra fontos értékeket szem előtt tartva a céljaink felé haladjunk. A sérelem mindezt megváltoztatta: a jelen megélése helyett elsősorban a múltbeli élményeken rágódunk, nehéz érzéseket élünk meg, szem elől veszítjük az értékeinket, és nem tudjuk élvezni az életünket. A megbocsátás során visszaadjuk magunknak mindazt, amire képesek voltunk a sérelem előtt.
„A megbocsátás során visszaadjuk magunknak mindazt, amire képesek voltunk a sérelem előtt.”
De miért olyan nehéz?
Sok esetben az gátolja a megbocsátást, hogy tévesen – túl tágan – értelmezzük annak folyamatát. Pedig ez nem jelenti azt, hogy a negatív élményt elfelejtjük, vagy felmentjük a másikat, és jogosnak tartjuk azt, amit tett velünk. A megbocsátáshoz nincs szükség a minket megbántó fél bocsánatkérésére sem – hiszen ebben az esetben a másik személytől függene a hangulatunk és a mentális egészségünk. Szerencsésebb, ha a megbocsátást nem passzív történésnek tekintjük, hanem egyfajta viselkedésnek, melynek során tudatosan eldöntjük, hogy hajlandóak vagyunk szembenézni az érzéseinkkel, megváltoztatjuk az azokhoz való viszonyunkat, és a viselkedésünkkel is segítjük ezt a folyamatot.
Szinte hallom a kérdést: jó, de hogyan…?
Akkor most arra kérlek, képzelj magad elé két poharat. Az egyikben a kedvenc innivalód van, amelynek szinte soha nem tudsz ellenállni. Bármi is ez (tokaji aszú, hideg tej?), próbáld minél pontosabban elképzelni a látványát, az illatát és az ízét. Ezután a másik poharat képzeletben töltsd meg egy olyan innivalóval, amit egyáltalán nem szeretsz (káposztalé; meleg, cukrozott tej?). Ezt is próbáld minél élénkebben felidézni. Melyik pohárba innál bele szívesebben? Ne aggódj, ez nem beugratós kérdés – nyilván a kedvelt nedűbe. Most koncentrálj nagyon erősen a káposztalére (vagy arra, amit nem annyira imádsz): próbálj vágyni rá, megszeretni az ízét! Na, sikerül? Aligha. Ennek ellenére dönthetsz-e úgy, hogy a tokaji aszú helyett a káposztaléből iszol? A válasz: igen. Ha érzéseid és vágyaid az aszú felé húznak is, határozhatsz úgy, hogy a másik pohárba kóstolsz bele. Érzéseink ugyanis csak kismértékben irányíthatók, a viselkedésünkre vonatkozó döntéseink viszont a mi kezünkben vannak.
A megbocsátás lépcsőfokai
A legtöbb szakember különbséget tesz a döntési és az érzelmi megbocsátás között. Előbbi egy tudatos választás következménye: valamilyen ok miatt úgy határozok, hogy megbocsátó módon viselkedem az engem megbántó személlyel szemben (vagy legalábbis nem állok bosszút rajta). Eközben belül érezhetek dühöt, feszültséget, bosszúvágyat, viselkedésemben azonban ez nem nyilvánul meg. Az érzelmi megbocsátás esetén viszont a negatív, ellenséges érzelmek változnak meg, enyhülnek vagy tűnnek el. Amellett kiállni, hogy megbocsátunk, sokszor nagyon nehéz: nyilván nem szívesen választjuk a káposztalevet a tokaji aszú helyett. Akaraterőt és önkontrollt igényel, hiszen érzelmeink bosszúra csábítanának. Ha azonban sikerül eldöntenünk, hogy meg akarunk bocsátani, az hatással lesz az érzelmeinkre is: a legtöbb esetben a döntési megbocsátás az érzelmi előfeltétele. Ennek megértéséhez be kell mutatnom a kognitív disszonancia fogalmát.
| Szondy Máté: Hogyan tudnék továbblépni? – A bosszú és a megbocsátás pszichológiája A pozitív pszichológia témáival foglalkozó, népszerű fiatal szerző a boldogság és a tudatos jelenlét után legújabb könyvében a megbocsátással foglalkozik. (Kulcslyuk Kiadó) |
Egy döntéssel kezdődik
Ha cigarettázol, nap mint nap átéled az úgynevezett kognitív disszonanciát. Közismert tény, hogy a dohányzás árt: sokszorosára növeli a daganatos betegségek előfordulásának valószínűségét. Akik ennek a káros szenvedélynek hódolnak, azok általában hamarabb halnak meg, amíg pedig élnek, addig rosszabb az életminőségük, mint azoknak, akik tartózkodnak a cigarettától. Ha tehát rágyújtunk, akkor a viselkedésünk ellentétes lesz mindazzal, amit a dohányzásról tudunk. Ez az összeférhetetlenség egyfajta kellemetlen feszültséget kelt (ezt nevezzük kognitív disszonanciának), amit valahogy megpróbálunk csökkenteni.
Erre két lehetőségünk van: vagy a viselkedésünkön, vagy a gondolatainkon változtatunk – azaz leszokunk a dohányzásról, vagy elkezdjük átértékelni az általa okozott veszélyekre vonatkozó tudásunkat. Ennek számos módja létezik, például a klasszikus: „nagyapám/nagynéném/Józsi bácsi is napi két doboz cigit szívott el, mégis 92 éves koráig élt”, a nihilista: „valamiben úgyis meg kell halni”, vagy az összeesküvés-hívő: „az egészet csak a dohányipar-ellenes lobbi találta ki”. A lényeg az, hogy ilyen módon a viselkedésünk és a gondolataink, érzéseink közötti disszonancia – és ezzel a feszültségünk is – csökken.
Mi történik tehát akkor, ha eldöntöm, hogy megbocsátok? Ez hatással van a viselkedésemre: bár nem érzem azt, hogy megtettem, mégis elkezdek megbocsátó módon viselkedni. Ezzel létrejön a disszonancia az érzéseim és a viselkedésem között, a feszültség csökkentése érdekében pedig megnő az arra való hajlandóságom, hogy foglalkozzam a megbocsátás témájával. A döntési megbocsátás ugyan nem garantálja az érzelmit, de segít megváltoztatni a viszonyunkat saját érzelmi állapotunkhoz. Ha a pozitív következményekre gondolunk, nagyon megéri egy próbát tenni ezzel. Veszíteni nem lehet rajta – de mérhetetlenül sokat nyerhetünk!
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- A lelkünkben élő férfi
- Sárkányanyák és kicsi papucsfiaik
- Nézd meg az anyját, kezeld a fiát! – interjú Novodomszky Évával és Papadimitriu Athinával
- Égnek áll a hajad a stressztől?
- Férfiélet, női sors – Müller Péter írása
- A nőiesség segélykiáltása – PCOS szindróma
- Szabadság, szerelem – teszt
- Gyógyító irodalom
