A tündérhegyi Orvosi Rehabilitációs Intézet épületei között bolyongunk fotós kolléganőmmel, amikor egy lépcsőn ücsörgő férfi megkérdezi tőlünk: a Hamvas-kört keresitek? Majd határozottan a legutolsó épület felé mutat a kezében lévő könyvvel. Körülöttünk csend, fák, madárcsicsergés. Egyelőre üres székek fogadnak minket a teremben, a kör közepén, a földön gyertya ég. Egy régi szamovár és néhány bögre várja a biblioterápia résztvevőit.
Először a csoport vezetője, Németh László művészetterapeuta érkezik meg, akit az alakulásukról faggatok: „Szívesen festegettem, de nagyon magányosnak éreztem a vászon előtti ácsorgást, és érdekelt, hogyan lehet összekapcsolni a pszichológiát és a művészetet. Így született meg – a Mérei Ferenc pszichológussal való közös munka eredményeképpen – az a művészetterápiás irányzat, amelynek a biblioterápia az egyik ága. Az eredeti ötlet az volt, hogy mindenki egy számára fontos olvasmányt hozzon a találkozókra. 1984-ben Hamvas Béla művei még nem voltak elérhetők a könyvesboltokban, ezért én az ő kéziratait vittem ezekre az alkalmakra. Egy idő után a csoporttagok már nem hoztak saját köteteket, észrevétlenül alakultunk Hamvas-körré.”
Kibontakozás
A biblioterápiás üléseken a nagyjából 15 perces olvasmányélmény ad támpontot az azt követő beszélgetéshez, ami annyiban kötődik a szöveghez, hogy a csoportvezető később visszautal egy-egy gondolatra. „Egyetlen mondat kibontása is elég lehet az egész estére – avat be Németh László. – A csoport tagjai a felolvasás közben átgondolják, hogyan működik a felvetett téma a saját életükben, és min kellene változtatniuk ahhoz, hogy a számukra kedvező állapot megteremtődjön. Hamvas szerint az ideák annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük.”
A csoport összetétele nagyon színes, hiszen jöhetnek „belülről”, az intézet pszichoterápiás osztályáról, de kintről is bárki bármikor csatlakozhat az ülésekhez. „Itt mindenki választ találhat a kérdéseire, függetlenül attól, hogy azok betegség vagy más probléma kapcsán merültek fel. A csoporttagok megismerkedhetnek különféle szempontokkal, melyek alapján aztán kezelni tudják a problémájukat. Egyébként nem mindig Hamvas Béla-műveket olvasunk, ha valakinek fontos lesz egy másik mű, akkor azzal foglalkozunk. Számomra is meglepetés, mi történik majd az ülésen.”
Egy kis kulinária
Sorban szivárognak be a résztvevők a terembe. Elsőként egy tréningruhás fiú érkezik, kezében könyvekkel, amiket egy csoporttársának hozott. Nincs kezdőkör, vagyis nem kell bemutatkozni és beszélni magunkról. Nem az számít, honnan jössz, vagy hová mész utána, csak az, hogy milyen gondolatokat hozol. Miután mindenki megtalálja a helyét, László felolvas néhány oldalt Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvéből, amely a gasztronómiai örömöket taglalja húsba vágó részletességgel. Hiszen, ahogy a filozófus említi, „az étel a gyomor fénye” és „Brahman legmagasabb alakja a táplálék”.
Ahogy a borok egyre „nehezebbek” lesznek a szövegben, úgy érzem én is egyre éhesebbnek magam. A részlet alaposan megmozgatja az ízlelőbimbókat és a gyomornedveket. Az olvasás után László megkérdezi, kiben mit indítottak el a hallottak. Néhány perc alatt eljutunk odáig, milyen lehet egy három Michelin-csillagos étteremben vacsorázni. Majd arról beszélgetünk, ki hol helyezi el a kulináris élvezeteket az életében, mitől lesz több az evés puszta szükségletnél. Mindenki azt osztja meg, ami a téma kapcsán megszólította, de hallgatni is lehet. Meglepően gyorsan jutunk el a vélemények megformálásától a saját élményekig. Ahhoz képest, hogy először találkozom a többiekkel, máris otthon érzem magam közöttük, és elmerülök mély gondolataikban. Ebben a légkörben belső dilemmáink is előkerülhetnek, melyekre az elhangzott Hamvas-sorok fordították rá a figyelmünket.
Együtt gondolkodni
A csoportkeretek lazák, nincs előírva, kinek mikor kell hozzászólnia a témához, vagy mennyi ideig ildomos jelen lennie. Itt mindenki megválaszthatja a részvételének formáját, együttlétre és együttgondolkodásra találhat. Ha már nagyon eltérnénk az eredeti témánktól vagy elvesznénk saját gondolatainkban, László közbeszúr egy kérdést. Ezúttal azt, hogy kinél milyen funkciót tölt be a táplálkozás.
Hamar kiderül, hogy az étkezéshez való viszonyunk igen különböző, és ez nagyban árulkodik arról, hogyan bánunk a testünkkel. Ami a kérdést illeti, én leginkább az egyik lány megközelítésével tudok azonosulni, aki azt mondja, hogy mivel álmodozó típus, számára ez az a tevékenység, amely leginkább „leföldeli”. Mert enni muszáj. Erre egy fiú közbeveti, hogy az alvás is lehet olyan élmény, mint az evés, és lehet valóságos örömünnep is. A hozzászólások egyre személyesebbek lesznek. Ebben a bizalomteljes légkörben könnyebb megnyílni, gyerekkori traumák is felbukkannak a múltból. Az egyik fiú elmeséli például, hogy szinte tömték a szülei, ezért felnőttként képtelen hízni.
Aztán a gyermeket spenótevésre rábíró felmenőktől eljutunk odáig, hogy mennyi becsapás hálózza be az életünket. Egyik kedvenc gondolatom is ekkor hangzik el: „A teljesítménykényszerből való kiszakadáshoz néha elég egy szaloncukor is.” Aztán azon kapjuk magunkat, hogy amiről eszmét cserélünk, az már régen nem a táplálkozásról szól. Közben fogy a tea, ránk sötétedik, újabb résztvevők csatlakoznak hozzánk. Később visszautazunk a gyerekkorunkba, és felidézzük a vasárnapi ebédek hangulatát.
Mi az a biblioterápia?A biblioterápia tudománya az irodalmat hívja segítségül. A módszer jól alkalmazható mentális egészségünk megőrzésében, különböző pszichés problémák megelőzésében, de sikerrel használják rehabilitáció során, illetve függőségek kezelésében is. Van olyan irányzata, amelyik fontosnak tartja az irodalmi szöveg minőségét, és azzal köti össze a terápiás hatást. Egy másik válfaja nem tartja elsődlegesnek a választott irodalmi művet, bármely szövegben megmutatja a személyes kérdéseket – és ezen keresztül ér el eredményeket. |
Merj más lenni!
Irodalmi tudásbővítőként is jól működik a kör, bár sokkal több ennél: befogadó, látókör-szélesítő, érző, fejlődő közösség. Megtudom, hogy Kosztolányi szerint a teának nincs személyisége, mindenki a magáét teszi bele. László megemlíti, hogy Hamvas Béla is arra bátorít minket a műveiben: merjünk mások lenni. Valaki megosztja velünk, hogy tudomása szerint Freud is írt arról, miként fejeződhetnek ki a lelkiállapotok a gasztronómiában.
A csoport segít, hogy újraalkossuk a realitásunkat. Felmerül a kérdés, veszélyes-e a könyvek vagy a filmek által nyújtott valóságot komolyan vennünk. Oda lyukadunk ki, hogy minden az átadás módján múlik – az egyik csoporttagot idézve: „A kosárlabdában is számít, hogyan passzolod tovább a labdát.”
Már későre jár, amikor László arra kér minket, gondoljuk át, honnan hová jutottunk. Nem csak én, mások is említik a látható dolgok mögötti mélységet. Én pedig egyértelműen azt a kérdést viszem el a körből, hogy „milyen erőszakokat követek el magamon nap mint nap”. Végül a csoportvezetőnk mutat rá, milyen utat jártunk be a jelenségek elemzésétől mások történetein át a sajátunkig. Tőle hangzik el az a mondat is, amely számomra leginkább összefoglalja az ő szerepét a terápiában: „Nem vagyok guru. Azért jártok ide, hogy rájöjjetek, ti vagytok a bölcsek.”
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A tartalomból:
- A lelkünkben élő férfi
- Sárkányanyák és kicsi papucsfiaik
- Nézd meg az anyját, kezeld a fiát! – interjú Novodomszky Évával és Papadimitriu Athinával
- Égnek áll a hajad a stressztől?
- Férfiélet, női sors – Müller Péter írása
- A nőiesség segélykiáltása – PCOS szindróma
- Szabadság, szerelem – teszt
- Gyógyító irodalom
