Életmód

Csókolóztak az autóban – bíróság dönt a sorsukról

Nyilvános helyen csókolózott a pár Szaúd-Arábiában.

Bíróság elé állítanak egy fiatal párt Szaúd-Arábiában, mert csókolózni látták őket a főváros, Rijád egyik utcájában. A „bűncselekmény” a múlt hónapban történt, a pár egy autóban ülve csókolózott. A lánynak a keleti Katif tartományban, a férfinak pedig a fővárosban kell felelnie „erkölcstelen” tettéért a bíróság előtt.

Mindkettőjüket letartóztatta az erkölcsrendőrség. A lány elleni per első tárgyalását a jövő hétre tűzte ki a katifi törvényszék, a fiatalember elleni per kezdetét egyelőre nem tudni.

Szaúd-Arábiában – ahol többek között az autóvezetés is tilos a nőknek – nincs írott büntetőtörvénykönyv, és ez lehetőséget ad a bíróságoknak arra, hogy a muszlim szentírás, a Korán vallási törvényeit belátásuk szerint értelmezve ítélkezzenek.

Marokkóban októberben három tinédzser ellen indult eljárás közbotrány okozása címén, amiért csókolózós fotókat tettek fel magukról a Facebook közösségi portálra. A fiatalok több napot töltöttek a rendőrségi fogságban, míg végül decemberben – hazai és nemzetközi emberi jogi szervezetek hangos tiltakozásának eredményeként – figyelmeztetéssel megúszták a botrányt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése