Életmód

10-ből 9 nő utálja valamelyik testrészét

A legtöbben a hasukkal elégedetlenek.

A 18–24 éves amerikai nők több mint 90 százaléka elégedetlen legalább egy testrészével – áll a Real Self kutatási eredményében. A felmérésből az is kiderült, hogy még az 55–64 év közötti korosztályba tartozó nők 85 százaléka is ugyanígy érez. A kutatást 5053 nő részvételével végezték.

Kortól függetlenül a legtöbben a derék és a csípőtájék közötti részüket gyűlölik a leginkább. A megkérdezettek 65 százaléka a hasát változtatná meg a leginkább, de sokan tartják problémás területnek a hátukat, a combjukat, a feneküket. Minden ötödik nő gondolkodik plasztikai beavatkozáson, hét százalékuk legalább egy műtéten már átesett.

10-ből 9 nő utálja valamelyik testrészét

A 25–34 év közötti korcsoport gondolja azt, hogy megoldást csupán a plasztikai műtétek hozhatnak a számukra. A megkérdezettek többsége ennek ellenére azt válaszolta, hogy plasztikai műtétektől, spa- vagy kozmetikai kezelésektől sem várhatnak végleges változást.

A kutatás érdekes eredményt hozott a 45 évesek körében, akik úgy nyilatkoztak, látványos eredményeket hoztak számukra a különböző feltöltő arckezelések, kivéve a nyak területét, amelynek ráncosodását nem lehet megállítani.

Akik úgy nyilatkoztak, hogy sosem feküdnének kés alá, indokként a magas költségekre hivatkoztak, félnek az esetleges komplikációktól, tartanak a műtéttel járó fájdalomtól, számtalan negatív történet tartja őket vissza, és félnek attól is, hogy a beavatkozást követően rosszabbul fognak kinézni.

És akik bevállalnák a plasztikai műtétet, erre a 10 okra hivatkoznak
1. Megnő az önbecslésük
2. Jelentősen nő az önbizalmuk
3. Boldogabbak lesznek
4. Szívesebben fotóztatják magukat
5. Csinosabbnak érzik magukat
6. Szívesebben vesznek föl fürdőruhát
7. Szexibbnek érzik magukat
8. Nem érzik kínosnak, ha fotókat osztanak meg magukról
9. Több figyelem juthat nekik
10. Jótékonyan hat a szexuális életükre

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top