Andersen Dávid kollégám mint hithű autós adott pár jó tanácsot a végtelenül veszélyes budapesti biciklisek névtelen tömegének, és nem érti, miért bicikliznek a biciklisek sokszor a járdán. Mert ugye azt csak bizonyos körülmények között szabad. Az én bizonyos körülményem az, hogy bár imádom Budapest bringaútjait, és ahol csak lehet lobogó hajjal használom is őket, de vannak súlyos megoldások, ahol inkább a járdát választom, és a gyalogosok haragját, mint az emberevő autósokat.
A körúton például, biztos beszari vagyok, de nincs kedvem a sáv közepén, széles vigyorral az arcomon bringázni, mert igen:
- jön a taxis, aki bizony (és itt köszönöm meg azoknak a taxisoknak, akik ezt nem csinálják) rád húzza a szimpatikus kis kormányát, (és kedveskednek így nem taxisok is) és ha nem is az a célja feltétlenül, hogy kitapossa a beled, ezt szeretné elérni – hiába törvény adta jogod –, hogy többet ide ne gyere…
- meg jönnek a buszok, akik meg nagyok, és ha van rendes bringaút, akkor nyilván nem zavar, de amikor közös az út, akkor az nem jó, mert egy sárga biciklis jelecske, nem véd a rontás és/vagy a baleset ellen
És elvégre én azt szeretem, ha élvezem is a biciklizést, és nem két hatalmas, légkondimentes csuklós busz között köpöm ki a tüdőm, szóval nemcsak eljutok ából bébe, hanem közben jó is.
Én nagyon példamutató biciklista vagyok: nem hallgatok közben zenét, nem száguldok a járdán, sőt gonoszan nézek azokra a biciklis társaimra, akik a járdán lecsengetik az andalgó-bénázó gyalogosokat, hiszen oké, a járda az övék (is), de van az a gyalogos kategória, akit szívesen elgázolnék. Tudom, rettenetes…
Szóval vannak azok a kedves gyalogosok, akik az egyébként tényleg széles járdán haladnak – sokszor nyugdíjas néni, vagy egy kellemes ultra képében, aki épp ideges, mert nemrég eltévedt a határon –, és mondjuk öt centit kéne jobbra vagy balra lépniük, nem többet, csak egy apró gesztus, hogy elhaladhassak mellettük. És nem száguldok, nem, csak tekerek ártatlanul, de a gonosz gyalogos már készíti a rózsafüzért, meg veti a kereszteket, és nem emberi nyelven mormog is valamit. Pedig esküszöm nincs veszélyben az élete, nem lovas kocsival hajtok a gyalogossorfalba hiperfénysebességgel. Nem.
Az ideális város a fejemben: gyalogosok és biciklis(ek)
Hát a zebra már nehezebb kérdés, mert ugyan tényleg le kéne szállni, de ez nem mindig megy. Csak ha a helyzet nagyon megkívánja. Ugye, ez azért azt sem jelenti, hogy lehajtok a zebrára anélkül, hogy felmérem a terepet. Ugyanakkor vannak azok a kedves autósok, akik szerint pusztuljak el azonnal, mert nem szálltam le a zebrán, de mondjuk, ha nem szállok le, akkor joga van elütni, és nem lassítani a zebra előtt, netán szépen nem megállni?
Szóval csak egy kis nagylelkűséget kérek, ne legyünk már ennyire pitik. Mert biztos jó érzés leüvölteni a bicikliseket a járdán, mert ők is minek mentek oda, és a magyar ember – ha nem az alkotmányos jogairól van szó – olyan szépen tudja az érdekeit képviselni. Járda enyém, nem a tiéd. Rohadj meg! Ne itten biciklizzé’! Csak az a baj, hogy nem én, a rendesen járdán bringázó vagyok itten az ellenség. Ilyenkor válaszul inkább puszikat dobálok, ami legalább annyira provokatív, mint az idei Pride.
