Életmód

Ez a szokás állhat a fogyókúra kudarca mögött

Egy fárasztó munkanap után jólesik egy pohár ital a kollégákkal – a fogyókúrát azonban szabotálhatja.
Ez a szokás állhat a fogyókúra kudarca mögött

 Buzgón diétázol, de nem látod az eredményt? Lehet, hogy a munka utáni, vacsora előtti aperitif jót tesz a szociális életednek, de a fogyókúrádnak már kevésbé.

 Egy tanulmány szerint, az alkohol megerősíti az agy reakcióit az ételek aromáira, vagyis meghozza az étvágyat. Az alkohol hatására többet bírunk enni, mint egyébként tennénk. Nem véletlenül javasolják még az orvosok is aperitif fogyasztását étvágytalanság esetén.

Mindezt egy olyan kísérletben bizonyították, ahol nők egy csoportjának intravénásan alkoholt adtak be, egy másikuknak pedig placebót. Ezután ételek aromáira kellett reagálniuk, majd ebédmenüt választhattak. Az eredmény: azok a nők, akik alkoholt kaptak, többet ettek, mint akik placebót.

Ha nem akarsz lemondani a munka utáni iszogatásról, jó megoldás lehet, ha előre kiadagolod a vacsorád, hogy elkerüld a túlevést.

Forrás: Self

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése