Inkább a mobil képernyőjére mosolygunk ahelyett, hogy saját magunkat nevetnénk ki, amiért ezt csináljuk. A tízperces történetek átvették a nagyregények helyét, végigdoboljuk a napot hírfolyamokon, türelmetlenül várva, hogy mindenkit megnézzünk. A “boldogság” királyságait építjük fel, tökéletes képeket küldünk a felhőbe, szüntelenül közvetítve az életünk csodás pillanatait, egészen addig, míg teljesen bezáródunk a saját virtuális világunkba. Itt minden olyan tökéletes. Az én csillogásom lepipálta az ő örömét: versengünk egymással, a hadseregünk lájkokból és kommentekből áll. Tagelj be és mutassuk meg, milyen jó nekünk együtt, így majd tényleg jó lesz, majd nem veszekszünk a valóságban, ha mindenki azt hiszi rólunk, hogy áloméletünk van.
Az ujjbegyünkkel az egész világot elérhetjük már a mobilunkon, csak közben elveszítjük önmagunkat.
A digitális lábnyomunk mindenhova követ minket. A múltunk csontvázai keringenek körülöttünk a virtuális térben levakarhatatlanul. Nincs többé feledésbe merült emlék. Az elektronikus létránkon egyre feljebb és feljebb akarunk mászni, hogy hamis népszerűségre tegyünk szert, mindenkit megelőzve a valószerűtlen boldogságban. Kétdimenziós, idealizált énünk ül a kis virtuális trónján, és lenézi a háromdimenziós, képernyőn kívüli, igazi életünket.
Biztos, hogy le fogunk esni, sőt pofára fogunk esni a magunknak emelt piedesztálról, hiszen nem szilárd alapokra épült. A valóság dönti le, ami ott vár a tökéletesre filterezett képek mögötti sarkon: a reggeli tejeskávéd, amit lefotóztál és kilőttél a netre a követőidnek, és ami nem mutatja meg azt a lányt, aki a kávézó sarkában ül könnyeit nyelve, mert összetörték a szívét. Vagy a barátod videója a boldogan gügyögő babájáról, amiből nem tudod meg, hogy két végletekig kimerült szülő posztolta, akik előző éjjel veszekedtek.
Bekeretezve úgy tűnik, hogy az életünk ideális és könnyedén szárnyal, mint egy boldog lufi. Mindent, ami nem elég csillogó és tiszta, el kell rejteni és átszerkeszteni, hogy a kíváncsi szemek ne lássák a valóságot. A nagy erőlködésben, hogy virtuálisan kapcsolódjunk, elveszítjük az igazi kapcsolatokat, amikben önmagunk lehetünk a rózsaszín felhőnk és filtereink nélkül.
Elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal.
Egy darabka üveget imádunk, idealizáljuk, hamis példákkal hasonlítjuk össze magunkat. Még a fejtartásunk is olyan, mintha egy oltár előtt imádkoznánk.
Mások lájkjaiért könyörgünk, mert ez jelenti számunkra az elfogadást, szerethetőséget, ezen keresztül értékeljük magunkat. Csak miközben egyre több követőnk lesz, egyre kevésbé tudjuk, kik vagyunk mi valójában.
Olyanok vagyunk, mint a lámpa körül repkedő molylepkék. Mi mindent áldozunk fel az új vallás oltárán? Megosztunk egy linket, de nem osztjuk meg az ételünket a rászorulókkal. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy saját magunkat fényezzük, hogy elfelejtünk körülnézni a körülöttünk lévő világban. A beszélgetéseink szövegbuborékokban zajlanak, amitől lassan már nem is emlékszünk rá, hogy ezek a buborékok egy emberhez tartoznak. Azt pedig, aki az orrunk előtt áll hús-vér valójában, észre sem vesszük.
Szövegbuborékok szimpátiájáért harcolunk.
A testbeszéd idegen nyelvvé vált, amit már alig tudunk lefordítani, valahol a pittyegések között eltűnt a szótárunk hozzá. Robothangok terelnek át minket a napjainkon, az igazi hangokat már meg sem halljuk. Mi kellene hozzá, hogy az agyunkat visszaállítsuk a gyári beállításokra?
Hagyd, hogy a fejed kicsit előbukkanjon a telefonod mögül. A kék ég máshogy néz ki filter nélkül. A legjobb barátod arca sokkal szebb személyesen, mint egy 150×150-es profilképen. A koncertek messze izgalmasabbak élőben, mint a képernyőn. Engedd be az életedbe a káoszt, és ne fotózz le mindent, hagyd, hogy a pillanatok az emlékezetedbe vésődjenek, ne a telefonodra.”
Kapcsolódj le arról a világról, amit a virtuális térben az ujjaiddal hoztál létre, és inkább csatlakozz ahhoz a világhoz, ami az orrod előtt van. Szabadítsd meg magad egy kicsit a nettől, és lélegezz mélyeket. Nézz fel!
Olvass még többet a virtuális életről:
- Így teszi tönkre az életedet az okostelefon
- Mobil nélkül is sikeresek
- Boldogabb, aki kevesebbet mobilozik? Teszteltük!
