A nyolcvanas–kilencvenes években még maga a NASA sem tudta pontosan, hogy mi lesz az űrhajósnőkkel akkor, ha történetesen űrutazás közben jön meg a menstruációjuk.
Margaret Rhea Seddon asztronauta, aki 1985 és 1993 között három alkalommal is járt az űrben, elmondta: “Egy csomó ember azt jósolta, hogy fordítva folyik majd a menstruációs vér, bejut a hasba, hashártyagyulladást okoz és szörnyű dolgok történhetnek.”
Végül a női űrhajósok meggyőzték a NASA szakembereit, hogy nem esik bajuk, így felküldték az első női asztronautát, akinek az űrutazás idejére volt várható a menstruációja.
A szóban forgó női űrhajós pedig arról számolt be, hogy az űrben menstruálni nem volt sokkal másabb, mint amilyen a földön. A vér nem folyt visszafelé és nem is röpködött az űrhajóban.
Mivel azonban a betétek és a tamponok túl sok helyet vennének el más, elengedhetetlen felszerelésektől az űrhajóban, ezért a NASA úgy határozott, hogy a női űrhajósok menstruációját gyógyszerek vagy implantátumok segítségével késleltetik.
