nlc.hu
Életmód
30 éves koráig várt szüzessége elvesztésével, nem erre számított

30 éves koráig várt szüzessége elvesztésével, nem erre számított

A most 37 éves nő könyvet is írt tapasztalatairól. Azt mondja, nem úgy vesztette el a szüzességét, ahogy azt évekkel korábban megtervezte.

A New Yorkban élő Lianne Stokes a közelmúltban könyvet jelentetett meg élete egyik legfontosabb tapasztalatáról,a szüzessége elvesztéséről, amire saját elmondása szerint több mint egy évtizedet várt. Hozzátette, hiába érdekelték általános iskolás kora óta a fiúk, nehezen tudott velük kapcsolatot kialakítani. Vietnami veterán édesapja ugyanis minden lehetséges jelöltet elüldözött mellőle.

Lianne bízott benne, hogy a gimi, majd ezt követően az egyetem változást hoz az életébe, de végül nem így lett. “Hittem, hogy az egyetemen rám talál majd a szerelem, de a vad bulik és a fülledt éjszakák helyett négy évnyi kőkemény tanulás várt rám.” A helyzet a munkába állását követően se változott sokat: az igazi csak nem talált rá. Ha volt is szerelmi kapcsolata, mind rövid idő után véget ért, a szexig pedig sosem jutott el.

30 éves koráig várt szüzessége elvesztésével, nem erre számított

Harmincadik születésnapja után döntött úgy, hogy nem vár tovább a nagy Ő-re. Könyvében azt írja, a döntés után megragadta az első kínálkozó alkalmat. “Egy vörös hajú, skót származású férfi volt, akivel egy bárban ismerkedtem össze. Miután meghívatta magát egy pár italra, meginvitált magához.”

Lianne azt mondja, az éjszaka hatalmas csalódás volt számára, és utána sokáig úgy érezte, elpazarolt egy nagy lehetőséget egy tökéletesen érdemtelen emberre. Könyvében épp ezért arra buzdítja nőtársait, ne hagyják, hogy mások mondják meg, mikor állnak készen életük egyik legmeghatározóbb élményére. Majd hozzáteszi, lehet hogy sokáig és kitartóan kell várni az arra érdemes emberre, de megéri.

Olvass még többet a szüzességről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top