Életmód

Ugyanabban a ruhában ünnepelték 50. házassági évfordulójukat, amiben esküdtek

Unokájuk unszolására próbálták fel a régi ruhákat. Nem akartak hinni a szemüknek, mikor kiderült, még mindig jók rájuk.

A most 71 éves Jim Stanfield és felesége, Carole-Ann négy év együtt járás után, 1966-ban kötötték össze az életüket. “Egy klubban találkoztunk, és nyugodtan mondhatom, szerelem volt ez első látásra” – nyilatkozta Jim a Telegraph című brit lapnak, majd hozzátette, az első dolog, amit észrevett jövendőbeli feleségén, a hatalmas, szőke hajkoronája volt.

Igen-igen, Jim még most is imádja a hajam” – mondja Carole-Ann, aki elmondása szerint Jim humorába szeretett bele. “A legsötétebb, legszomorúbb pillanatokban is képes felvidítani, talán ez a hosszú házasságunknak is az alapja.” Az idős szerelmesek a közelmúltban ünnepelték 50. házassági évfordulójukat, unokájuknak köszönhetően nem is akárhogy.

Ugyanabban a ruhában ünnepelték 50. házassági évfordulójukat, amiben esküdtek

“Az unokánk régi fotókat szeretett volna látni az esküvőről, ezért felmentem a padlásra, hogy hozzak neki néhányat. Ekkor találtam meg az esküvői ruháinkat” – meséli Jim, majd elmondja, először se ő, se Carole-Ann nem akart belebújni a koszos, poros ruhákba, de végül engedtek az unoka unszolásának.

Ugyanabban a ruhában ünnepelték 50. házassági évfordulójukat, amiben esküdtek

“Hihetetlen volt, hogy még mindig olyanok voltak, mintha ránk öntötték volna őket. Pedig annyi minden történt azóta.” Miután kitisztíttatták a sokat látott ruhadarabokat, Jim és Carole-Ann ezekben a darabokban ünnepelték meg az 50. házassági évfordulójukat.

Olvass még többet házassági évfordulókról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top