Zsírégető edzésterv nőknek

nlc | 2017. Január 04.
Ha úgy érzed, túlságosan elszaladtak a kilóid az ünnepek alatt, és fogynod kell, akkor az alábbi edzéstervvel és életmódprogrammal tartós sikert érhetsz el. Ne számíts arra, hogy egyik napról a másikra karcsúvá és fitté válsz, de pár hét alatt már látványos eredményi lesznek a befektetett energiának. Mit is mondhatnánk még? Hajrá, jó edzést kívánunk!

A hatékony zsírégető edzésprogram két nagyobb részből áll: a kardió és az erősítő edzésből (azt, hogy melyik mit is jelent, pár sorral lejjebb részletesebben is megtudhatod). Ideális esetben legalább heti két kardió és két erősítő edzést kell elvégezned ahhoz, hogy eredménye is legyen a befektetett energiának, vagyis a testedről lassan leapadjanak a nem kívánt zsírpárnák. Nagyon fontos tudnod, hogy ez nem fog megtörténni néhány nap alatt, hanem csak kitartó, hetekig-hónapokig tartó egyenletes munkával érheted el a célod, vagyis lélekben is fel kell készülnöd erre a dologra, és meg kell szervezned hozzá hosszú távon azt a napirended, amibe beilleszthetők a napi edzések.

A rendszeres mozgás mellett oda kell figyelned a táplálkozásra is: a legjobb, ha felveszed azt a szokást, hogy naponta többször (4-5 alkalommal), mindig ugyan abban az időben eszel lehetőleg kevés, de változatos összetételű ételeket. Ha ezt betartod, akkor nem kell majd semmilyen különösebb önsanyargató diétába kezdened, és semmilyen ételféleséget nem kell majd kiiktatnod az étrendedből – legfeljebb a cukrot és a fehér kenyeret kell kicsit visszafognod. Még egy fontos része van a jó zsírégető programnak: aludj eleget! Ez napi minimum 8 órát jelent megszakítások nélkül. Lássuk most, hogy a fogyáshoz elengedhetetlen mozgásprogram miből is áll!

Kezdd a programot egy állapotfelméréssel

Az edzésprogram megtervezése előtt, menj el egy általános állapotfelmérésre egy orvoshoz, és csak ez után kérj meg egy hozzáértő edzőt, hogy a vizsgálati eredmények alapján állítson össze neked egy személyre szabott edzéstervet. Ha megfelelő az egészséged, akkor nagy valószínűséggel úgy néz majd ki az edzésprogramod, hogy a keringést és az anyagcserét alaposan átmozgató kardió edzések (például futópad, szobabicikli, taposópad, futás, evezés, kerékpározás, ugrókötelezés) mellett izomtömeg növelő, erősítő gyakorlatokat (súlyzózást) is kell végezned. Ezeket kombinálva érheted el azt, hogy a lehető leggyorsabb, de még egészséges ütemben fogyjon el a felesleges zsír a testedről. A zsírt ugyanis az izmok intenzív erőkifejtése égeti el leggyorsabban (amikor a kardió edzésen például teljes erőbedobással futsz egy percen át), és minél több izmod van, annál több zsírt tud elégetni ugyanannyi idő alatt a szervezeted – ezért van szükség az izomtömeg növelő súlyzózásokra.

Futópad és súlyzók

A kardió edzések lényege, hogy nagy intenzitású, rövid ideig tartó gyakorlatokat (anaerob mozgást) kis pihenőkkel (aerob fázissal) szakítod meg. Akkor működik a dolog jól, ha néhány percig teljes erőbedobással hajtasz úgy, hogy kapkodnod kelljen a levegőt, majd jóval lassabb tempóban, “pihenő üzemmódban” folytatod a gyakorlatot. Ezt a két ciklust kell váltogatnod 10-20-30 percen át – attól függően, hogy mit ír elő az edzésterved.

Az izomtömeg-növelő edzésrészeknél a cél, hogy minél nagyobb súlyokkal megdolgoztasd az izmaid: néhányszor megemeled a súlyt, majd pihensz, és aztán újra kezded. Az edzéstervben pontosan benne van, hogy hányszor kell ezt a sorozatot végigcsinálnod. Fontos, hogy minden izomcsoportot mozgass át, ne “menj rá” csak a kényes helyekre, mert így arányosan és esztétikusan fejlődik majd a tested. Felesleges külön dolgoztatni a kényes testrészeket abban a reményben, hogy ettől ott hamarabb eltűnnek a zsírpárnák: helyi zsírégetés ugyanis nem létezik, mert az izmok az intenzív mozgáshoz a test minden tájékáról felhasználják a zsírpárnákban raktározott energiát – vagyis ha csak a combod erősíted, a zsír akkor is fogy a hasadról, fenekedről és a karjaidról is, viszont csak a combjaid fognak erősödni ettől.

Bemelegítés nélkül bele se kezdj!

Bármilyen edzést is végzel, a bemelegítés kihagyhatatlan. Szánj rá elég időt – 10-15 percet –, mert ezzel csökkented a sérülések, húzódások esélyét, élvezetesebb lesz az edzés a tested számára, és ráhangolja a teljes szervezeted, az elméd és a lelked is az edzésre. Ne nyújtógyakorlatokkal melegíts, mert ezzel az ellenkezőjét éred el a kívánt hatásnak, hanem könnyed laza mozdulatokkal mozgasd át valamennyi testrészed nyaktól lefelé haladva. Lássuk, hogy a megfelelő bemelegítés után hogy is néz ki egy hatékony női zsírégető edzés!

 

Az edzésprogram

Ezt a gyakorlatsort hízásra hajlamosabb nőknek állították össze. Heti háromszor, mérsékelt tempóban érdemes végigcsinálni 15-60 másodperces pihenőidőkkel. Az edzés végén ne feledkezz meg a nyújtásról sem!

20-40 perc mozgás valamilyen kardió gépen (kerékpár, futópad, elliptikus gép vagy evezőgép) vagy úszás.
Könnyített fekvőtámasz 2×15
Kitörés hátra 2×18
Guggolás rúddal terpeszállásban 2×15
Lépcsőzés 3×12
Térdhajlítás gépen hason fekve 2×15
Combtávolító gép 2×18
Mellhez húzás hátgéppel 2×15
Vállról nyomás súlyzóval 2×12
Lehúzás kötéllel 2×15
Térdfelhúzás fitballon 3×6
Hasprés fitball-lal 3x max

 Az edzéstervet szerzőnk Balogh Rita, fitneszedző dolgozta ki.

Még több fitness az NLCafén:

Exit mobile version