Életmód

A női lélek szélsőségei – Hogyan térjünk vissza az egyensúlyba?

A párkapcsolat és a család érzelmi motorja a nő. Ha mi egyensúlyban vagyunk, akkor a kapcsolataink is rendben vannak. A külvilágban megnyilvánuló, a munka és a magánélet közötti egyensúly helyett most a nőként megélhető lelki szélsőségeket veszem nagyító alá: az áldozatszerepben a férfiaknak alárendelt, elnyomott nők sorsát, valamint a másik végletet: a férfiakat elnyomó, erőszakos dominaként magukat felsőbbrendűnek gondoló és a férfiakat, sokszor más nőket is lenéző nőket. Az igazi nőiség megélése valahol a kettő között van, de hogy ezt megtaláljuk, sokszor meg kell járnunk a szélsőségeket.

Életem talán legnagyobb megalázását nemrég kaptam egy nőtől, aki ráadásul észre sem vette, hogy éppen mit csinál. Úgy gondolom, nincs sok baj már az önértékelésemmel és önbizalmammal, de a lelkemet bizony felkavarta a dolog. És elgondolkodtam azon, hogy valójában nem csodálkozom, ha sok férfi behúzódik a csigaházába, ha a világon olyan arrogáns, felfújt egójú és durva nők is szaladgálnak, amilyennel jómagam is találkoztam. Akik valamiféle félreértelmezett határozottság mögé bújnak, mert azt hiszik, sikeres és vezető pozíciót betöltve nekik így kell vagy szabad viselkedniük.

Erő(szak)-fitogtatás

Az erőszak-fitogtatás tehát az egyik véglet. Persze látom mindezen viselkedés mögött a lélek fájdalmát: hogy mindez egy felvett szerep, egy látszólag erős páncél, amely mögé elrejtőzik, csak közben azt nem veszi észre, hogy mindez kétélű fegyver. Az agresszió, hatalom és erő(szak)-fitogtatás ugyanis egyáltalán nem áll jól egy nőnek. Még akkor sem, ha vezető pozícióban dolgozik.

Ezen nők biztonságérzetét a férfiak és/vagy más nők lenézése adja. Muszáj bepozicionálniuk magukat valaki fölé, mert csak így érzik magukat biztonságban. Valójában mérhetetlenül kicsinek érzik magukat. A belső világuk instabil, a lelkük legtöbbször romokban hever, így a külső keménységgel próbálják mindezt kárpótolni és tiszteletet kikövetelni önmaguk számára.

Nem szeretik önmagukat, a női létet pedig végképp nem, éppen ezért hajlamosak férfiakkal és nőkkel egyaránt versengésre kelni, hogy bebizonyítsák számukra, ők mennyivel jobbak, többek, hatékonyabbak. A valódi női energiák teljes elfojtása és meg nem élése belső frusztráltsághoz vezet, ami ennek köszönhetően felgyorsítja a mókuskereket, amelyben pörögnek.

Erőtlenség – áldozatszerep

A másik véglet az áldozatszerepbe történő beragadás. A férfit maga fölé helyező nő, aki nem tud/mer/akar kiállni magáért, az életéért, elhiszi, hogy nincs más választása, nem érdemel többet. Elnyomásban élni részben megszokásból fakad, részben az alacsony önbecsülésből. Elhiszi, hogy neki ennyi jár, nem kaphat szebbet, jobbat, vagy hogy nem képes megteremteni mindezt saját maga számára. Az áldozatszerepbe ragadt női sorsokban vagy a teljes beragadás a jellemző, vagy a másik szélsőségbe való átlendülés.

Egyensúly

Ha éppen aktuális ez a kérdés számunkra, az első lépés, ami kivezet mindebből, az az, ha képesek vagyunk ránézni arra, hogy a teljes spektrumon éppen melyik árnyalatot éljük. Ha tudjuk azt, hogy mi jelentené számunkra az egyensúlyt, el tudunk indulni abba az irányba. Az egyensúly nem állandóságot jelent. Az egyensúly nem feltétlenül jelent egy fix pontot, sokkal inkább képességet arra, hogy bármi történik velünk, visszatalálunk középre. Megengedve magunknak a kilengéseket, hogy szabad hullámozni.

Hiszen nem elvárás a tökéletesség vagy az, hogy alá kell rendelődjünk másoknak, de önbizalmunk helyreállásához nincs is szükség ahhoz, hogy feljebb pozicionáljuk magunkat másoknál. Az egyensúly az önbizalom, az önértékelés rendbetételét jelenti. Amikor tisztában vagyunk az értékeinkkel, az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel, de vállaljuk önmagunkat, az erőnket, a képességeinket. Alázattal, tisztelettel és szeretettel.

A női lélek szélsőségei – Hogyan térjünk vissza az egyensúlyba?

Az önbecsülésünk alapvetően nem függ másoktól, mások visszaigazolásától. Nem remegünk meg, ha nem dicsérnek meg minket, de ha mégis megteszik, azt elhisszük és örömmel befogadjuk. Nem a világnak élünk, teszünk dolgokat, vagy nem élünk, nem teszünk dolgokat. Nem félünk attól, mit mondanak mások, de azért tiszteletben tartjuk a másik életét, lelkét, véleményét. Az egyensúlyt a függetlenség adja: a mások ítéleteitől, elvárásaitól való függetlenség és annak a belső létállapotnak a megélése, hogy alapvetően rendben vagyunk magunkkal.

A szélsőségek, ha csak egy állomásai az életünknek, nagy tanítóink lehetnek. Ha állandósulnak, könnyen beragaszthatnak, belső frusztrációhoz, kétséghez és sokszor betegségekhez vezetve. A szabadságunk és egyensúlyunk kulcsa ott van a kezünkben: az már csak rajtunk múlik, hogy vajon használjuk-e, vagy sem.

Olvass még többet férfi és nő témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top