nlc.hu
Életmód
A takarítók is elfogynak Magyarországról

A takarítók is elfogynak Magyarországról

Külföldre mennek, vagy szakmát váltanak a takarítók.

Bajban vannak a hazai takarítócégek, a munkaerővel párhuzamosan a működő vállalkozások száma is csökkent – írja a Világgazdaság.

2014-ben még 5180 takarítócég működött Magyarországon és több mint 42 ezer embert foglalkoztattak, tavaly azonban már csak 4758 ilyen vállalkozás volt, 40.877 fős alkalmazotti létszámmal.

A legnagyobb hiány Budapesten, Pest megyében és a Dunántúlon van takarítókból.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke januárban erre az évre vonatkozólag 2012 forint , 2018-ra pedig 2214 forint nettó takarítási óradíjra tett ajánlást. A szektor jövőjét az határozza meg, hogy ezt mennyire tudják érvényesíteni a megrendelőkkel szemben. Ha nem javul a helyzet, akkor még több takarítócég fog megszűnni és még kevesebb lesz Magyarországon a takarító.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top