Ági a családból hozta a természet szeretetét. Annak idején sokat kirándult a szüleivel és a barátaival, természetvédő táborokba járt. “Az emberekben megvan a felfedezés iránti vágy – és ez nem csak a fiatalokra vonatkozik – meséli. – Mára szinte elfogytak a föld felszínén a felfedezni való dolgok, maradt a világűr és a föld mélye.” Úgyhogy számára egyértelmű volt, hogy kipróbálja magát, amikor meghívták a tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoportba.
Áginak az is fontos volt, hogy hasonló gondolkodású emberek vegyék körül, és persze az is, hogy olyan dolgokat vigyen véghez, amikre addig fizikailag nem volt képes. Például megmászni egy falat, átkúszni egy szűk járaton. “A barlangászat a nehézségek ellenére nagyon is önbizalom-növelő hobbi” – mondja.
Arra ő sem számított, hogy a barlangászat elhozza számára a szerelmet – itt ismerkedett meg ugyanis későbbi férjével, Lászlóval. “Elsőre nem figyeltem fel rá, nem sokat beszélgettünk. Amikor másodszor találkoztunk a barlangászaton, nekem idegen volt a terep, ő maradt velem, és megvárt, vigyázott rám. A következő hetekben nem jött barlangászni, és nekem csak rajta járt az eszem.” Egy közös mozizás és néhány randi után kirándulni indultak Ági barátaival. Az út balesettel végződött:
Belénk jött egy autó, én egy hétig kórházban voltam. Laci mindennap jött virággal – egy életre össze voltunk már kötve.
Zuhanás és hatodik érzék
Áginak öt aktív éve volt a kutatásban, aztán érkeztek sorban a gyerekek. Több évet ki kellett hagynia, hiszen négy kisgyerek mellett nem tudott időt szakítani a barlangászatra. Aztán megtudta, hogy tapasztalt túravezetőt keresnek a balatonedericsi Csodabogyós barlangba. Mindent átgondolt, és jelentkezett az állásra. Újraszervezték a családon belül a feladatokat, és háziasszonyból túravezető sportoló lett.
Bár a barlangászat már nem tartozik az extrém sportok közé, aki kutat, annak fel kell készülnie a veszélyhelyzetekre is. Ha lehet egyáltalán. Ági egyszer került eddig életveszélybe, 2011-ben, amikor a bakonyi Öreg-köves barlangban létrázási munkákat végeztek. Elszédült, és lecsúszott egy szikláról. Tizenhét méteres akna tátongott alatta.
Zuhanás közben ösztönösen megmarkoltam az első dolgot, amit elértem a falon, egy kötelet. Ma sem tudom elhinni, de körülbelül egy méter zuhanás után képes voltam megtartani a lendületben lévő testemet fél kézzel, és ki tudtam mászni az aknából. Még csak ki sem ficamodott a karom” – meséli Ági.
Sok mindent végig kellett gondolnia. “A szabályok szerint baleset esetén a felelősség a csapat legmagasabb barlangász képesítéssel rendelkező tagját terheli. Akkor eldöntöttem, hogy ezentúl én fogok felelősséget vállalni magamért. Kötéltechnikai tanfolyamokat végeztem, és csak olyan emberekkel járok kutatni, akikben megbízom, akik olyan régóta barlangásznak, hogy kialakult a hatodik érzékük.”
Azóta már Ági huszonhárom éves lánya, Eszter is jár barlangász tanfolyamokra. Először csak nyári munkára jelentkezett, belekóstolt a túravezetésbe. – Félted? – kérdezem. – Nem mondhatod neki, hogy ez veszélyes, hiszen pontosan ugyanezt csináltad, amikor annyi idős voltál, mint ő. “Ezen a kérdésen már sokszor végigrágtam magam. A lányom kitanulja a technikai részt, és olyan emberekkel van, akikben bízom, akik oktatják a barlangászatot. A barlangban azokat kell félteni, akik nagyon szeretnek előremenni, és le akarják aratni a babérokat. Eszterben ezt nem látom.” Anya és lánya közös túrára is készülnek: “Eszter kötéltechnikát tanul, hogy lejöhessen velem a Keszler-barlangba, az ország egyik legmélyebbjébe.”
Eljutni oda, ahol még senki sem járt
A tapolcai barlangrendszer mintegy 12 km hosszú, és 34 méter mélyre nyúlik. Az ország negyedik leghosszabb barlangrendszeréhez tartozó Berger Károly-barlang alsó járatrendszerét és a kilenc föld alatti tavat 2010 őszén fedezte fel a Plecotus-csoport – a kutatók között Ági is ott volt; tizenhét év szünet után akkor vett részt először feltáró kutatáson. Túl kellett lépnie a saját határain, és meg kellett küzdenie a félelmeivel. “Míg a Csodabogyós külső része tágas hely, a Tapolcai-tavasbarlangban sok a hosszú, szűk járat. Pánikba estem. Volt egy fél óra, amíg a félelmemmel küszködtem. Az egész egy ötméteres szakasz volt, azon belül egy egyméteres rész, ahol le kellett engednem magam. Féltem attól, hogy vissza tudom-e nyomni magam karból. Addig a többiek vártak rám. Aztán rájöttem, hogy meg tudom csinálni. És úgy érzem, több lettem azzal, hogy magamtól oldottam meg a dolgot.”
Amikor leértünk, a kutatótársam, Horváth Sándor jelezte, hogy az egyik járatból enyhe huzatot érez. Mászni kezdett, majd nemsokára könnyes szemmel tért vissza. Követtem az ismeretlen járatba, ahol mindent csupa kristály borított, a tó alján is.
Sándor lába vérzett, ezért felmentünk a felszínre, és felszereléssel, kesztyűvel, tornacipővel jöttünk vissza. Így fedeztük fel a Titkok tavát.”
Bár nagyon nehéz volt, de egy darabig titokban tartották a felfedezést. Pár nap múlva beavatták Ági férjét, és a csapatvezető, Szilaj Rezső is csatlakozott az expedícióhoz. Feltárták a Nagy Tavakat és a Déli labirintust. Ágit arról kérdezem, milyen érzés olyan helyre eljutni, ahol még nem járt senki. “Mindig más ment elöl, hogy mindenki átérezhesse ezt. Persze a helyszínen inkább a lógó sziklákra és az ingókövekre kell figyelni, és vissza is kell találni. Az érzelmek később jönnek.”
Egy barlangtúra felér egy terápiával
Áginál klausztrofóbia jelentkezett az ötödik gyereke születése után, de már ismerte a módszert, ami ilyenkor segít. “Kutyaharapást szőrével: amint lehetett, mentem a barlangba” – mondja. Részt venni egy vezetett túrán a Csodabogyósban egyben terápia is, vallja Ági (bár ez hivatalosan nem terápiás barlang). Nemcsak azoknak ajánlja, akik klausztrofóbiával küzdenek, hanem azoknak is, akiknek tériszonya, pók- vagy denevérfóbiája van.
Ha valakinek van valamilyen rejtett pszichés problémája, azt a barlang kihozza. A túra nem fizikailag megterhelő, inkább lelkileg, de ez néha sokkal nehezebb.
Egy túravezetőnek mindezt kezelnie kell. “Sokat segít az, hogy pedagóguscsaládból származom. Fontos, hogy én magabiztos legyek abban a környezetben, ahová vezetem a vendéget. Ha ezt látja rajtam, ő is megnyugszik.” Néha előfordul, hogy komolyabb klausztrofóbiás esetekkel találkozik – ez gyakran az illető számára is csak a helyszínen derül ki.
Volt egy nagyon súlyosan klausztrofóbiás diákunk. Annyira félt a bezártságtól, hogy az iskolában a vécéajtót sem csukta be. Végigcsinálta velem a túrát, és mosolyogva jött ki a barlangból. Nagyon szeretem mesélni a történetét.
“Nincs lelkiismeret-furdalásom”
Ági legidősebb lánya 23 éves, a Képzőművészeti egyetemen tanul alkalmazott grafikusnak, 23 éves. Ő imádja a barlangászatot, együtt is túráznak, kötéltechnikai tanfolyamra is jár. A következő fiú 15 évesen járt utoljára barlangban, neki unalmas volt, nem ragadta meg a dolog. Jelenleg sofőrként dolgozik külföldön.
A harmadik a sorban egy 14 éves kislány, őt leginkább az éneklés érdekli. Hegedülni tanult, most ének tanszakra tért át, musical stúdióba jár. Ő szívesen megy barlangba, és valószínűleg a 11 éves húga is, akinek kiskorától fogva óriási mozgásigénye van. A legkisebb fiú 4 éves, az ő érkezését meg is jósolta valaki, meséli Ági. Amikor először volt barlangban, nagyon megijedt, azóta viszont nagyon szeret lent lenni. És hogy mit szól Ági környezete ahhoz, hogy öt gyereket nevel a férjével? “Inkább a tiszteletet és az elfogadást tapasztalom” – mondja Ági.
A mozgás, a társaság és a nyugodt környezet miatt a barlangászat a tökéletes feltöltődést jelenti Ági számára. Szoros időbeosztás szerint éli az életét, hogy a család, a tanítás és a kertészkedés mellett beleférjen a túravezetés és a kutatás is. (Ági bioélelmiszereket termeszt otthon, és állatokat is tart.) A szerda délutánok kutatással telnek a Tapolcai-tavasbarlang-rendszer járataiban. És hogy mindez veszélyes-e? “Statisztikailag sokkal több haláleset adódik mondjuk az elhízásból, mint abból, hogy az ember sportol” – mondja erről Ági.
Nincs lelkiismeretfurdalása az idő miatt, amit barlangászattal, és nem a családjával tölt. “Amikor visszatértem a barlangászathoz, és nyári szünetben is dolgoztam, volt ilyen. De nagyon hálás vagyok, hogy a sok év anyaság után újra kezdhettem dolgozni. Szükségünk volt a pénzre, ezenkívül nekem ez az álomállás. Nagyon sokáig félretettem a barlangászatot a család miatt, nem hiszem, hogy lelkiismeret-furdalást kellene most éreznem. Azt az időt, amit a barlangászattal töltök, vissza tudom nekik adni úgy, hogy teljesebben, hatékonyabban tudok velük foglalkozni. És nem biztos, hogy az a jó nekik, ha magamhoz láncolom őket, és minden idők velük töltök. Az elengedésnek is megvan az ideje.”
A távoli tervekről beszélgetünk, és arról, hogy meddig lehet aktívan kutatni a föld alatt. “Úgy képzelem, hogy kirándulós nagymama leszek, aki nem édességekkel lepi majd meg az unokáit, hanem elviszi őket a természetbe. Nagyon sokáig szeretnék barlangba járni. A családomtól kicsit távol fel tudok töltődni. Így jobban teljesítek anyaként, és sokkal többet tudok nyújtani a munkahelyemen is.”