Életmód

Durva bírságot kapott az ötéves limonádéárus

Engedély nélkül árulta a limonádét a fesztiválon a négyéves kislány, ezért durván megbüntették őt az ellenőrök.

Múlt héten tartották Londonban a Lovebox nevű zenei fesztivált, ahol az ellenőrök egy ötéves kislányt is megbüntettek illegális árusítás miatt. A kislány limonádét árult poharanként ötven pennyért, ám ezzel több szabályt is megszegett.

Az ötéves kislány alig kezdte el a limonádé árusítását, amikor megjelentek mellette az ellenőrök, majd elmondták neki, hogy legalább öt szabályt megsértett azzal, hogy limonádét kezdett árulni az utcán. Az ellenőrök komolyan vették feladatukat, és kiállítottak egy 150 fontos csekket a kislány családjának.

A kislány apja a BBC-nek elmondta, hogy a kislánya ekkor sírva rohant oda hozzá, hogy “Apa, valami rosszat tettem!”

Az ügy híre eljutott az illetékes önkormányzatig is, ahol már másképp álltak a dologhoz. A szóvivő szerint nagyon sajnálják, hogy ilyen egyáltalán előfordulhatott, és remélik, hogy a jövőben a józan eszüket is használni fogják az ellenőrök.

A család büntetését természetesen azonnal törlik, és bocsánatot kérnek a történtekért.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése