nlc.hu
Életmód
Azt hitte, többé nem lehet anya, most három fia mellé hatosikreket szült

Azt hitte, többé nem lehet anya, most három fia mellé hatosikreket szült

Azután, hogy januárban elveszítette negyedik gyermekét, Courtney Waldrop úgy gondolta, talán már nem lesz több gyermeke. Csakhogy a sors másképp rendelte.

Tegnap éjjel, rövid vajúdás után és mindössze négy perc alatt világra jöttek a Waldrop család hatosikrei. A három fiút és a három lányt szüleik Lyke-nak, Blunak, Tagnak, Riversnek, Rayne-nek és Rawlingsnak nevezték el. Mind a hatan remekül vannak annak ellenére, hogy a várandósság 30. hetében jöttek világra.

A büszke anyuka, Courtney a People magazinnak elmondta, mikor januárban kiderült, hogy elveszítette negyedik gyermekét, azt hitte, nem lesz már több gyermeke. „Rettenetes érzés volt. Már csak azért is, mert világéletemben könnyen teherbe estem, a problémák mindig ezután következtek. Genetikai hajlamom van arra, hogy nehezebben hordjak ki egy gyermeket, mint más anyák.”

Kép forrása: Daily Mail

Férjével, a 35 éves Erickel a vetélés után részt vettek egy termékenységi kezelésen, de már nem reménykedtek abban, hogy sikerrel járhatnak. Pedig így történt. A júniusi ultrahangon Courtney orvosa hat pici szívverést talált. „Egyszerre voltunk nagyon boldogok, ugyanakkor rettenetesen féltünk is. Hiszen a több gyerek több komplikációt is jelentett” – vallja be Courtney, akinek az egész terhesség alatt gondot okozott, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vigyen be.

„Az orvosom már az elején azt mondta, képtelenség, hogy a várandósság végéig hordjam az ikreket. Felvetette annak lehetőségét is, hogy elvesznek néhány magzatot, hogy esélyt adjanak a többinek, de ebből nem kértünk.” Courtney-t végül a várandósság 25. hetében ágynyugalomra kötelezték, hogy aztán öt héttel később, császármetszéssel világra hozza az ikreit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top