Adott a mi családunk, szerintem tipikus, átlagos családnak mondható, legalábbis abból a szempontból biztosan, hogy mi a fővárosban, míg a nagyszülők több száz kilométerre, vidéken laknak. Nincs napi segítségünk. Ami pedig elkelne minden kicsi gyereket nevelő anyának és apának. Nem tud a nagyi elszaladni délután a kicsiért az oviba vagy elvinni a nagyot edzésre, esetleg a fül-orr-gégészeti vizsgálatra. Ezt mind a kétfős szülői teamnek kell menedzselnie.
A fokozott munkahelyi kihívások még inkább megnehezítik a szülői feladatok ellátását. Én szerencsés vagyok, szabadúszóként dolgozom, így amikor a férjem késő éjjelig kénytelen túlórázni, akkor van, ki vigyázzon a gyerekekre. De roppant fárasztó. Roppant fárasztó egy munkával töltött nap után délután háromtól (akkor megyek értük az oviba) estig a gyerekekkel lenni, fürdetni, vacsoráztatni és még a háztartási feladatokat is ellátni teljesen egyedül. Na, én ilyenkor hívom segítségül a nagyszülőket a modern technikának köszönhetően. Hogyan? Például felhívjuk a nagyit videócseten vacsora közben, és míg ők csevegnek meg esznek, nekem van időm összerámolni a konyhát.
De a FaceTime segített rajtam tegnap este is, amikor a két gyerek egy istennek se akarta szépen az ágyban fekve hallgatni a mesét, amit olvasok. Elpanaszoltam cseten apukámnak, aki persze azonnal felhívott videócseten, és ő mondta az esti mesét a gyerekeknek. Valamiért, ahogy Sanyi Tata megjelent a képernyőn egyből mindkettő vigyázz fekvésben várta Vándor Király legújabb történetet.
Hát számomra így könnyíti meg a technika a gyereknevelést a mindennapokban, és így teszi lehetővé, hogy a nagyszülők segítsenek, miközben az unokáik életének mindennapi részévé is válnak.
