Hogy is működünk mi nők és mi történik, amíg eddig a kérdésig eljut egy kapcsolat?
A válasz a kérdésre attól függ, hogy a férfi mennyire figyelt. Egészen addig a pillanatig. A párjára, annak igényeire, hogy mi működik neki és mi nem, és úgy egészében, magára a kapcsolatra. Mennyire figyel, mennyire érzi a nő rezdülését a kapcsolatban. Mennyire érzi, hogy csak múló hiszti az, amit a nő csinál, vagy éppen jelzéseket ad, hogy mi nem működik számára. Mert nőként folyamatosan jelzünk. Még a legváratlanabb szakításoknak is vannak előzményei, csak nem biztos, hogy azt a másik fél észreveszi, vagy ami gyakran előfordul, nem gondolja komolynak. Pedig számít. Nagyon is.
Nem valami múló szeszélyből mondjuk el, ha valami nem működik nekünk, ha változást szeretnénk. Kevés az olyan nő, aki ennek nem adna hangot. Mert az a nő, aki számára fontos a kapcsolat, fontos a férfi, beszél, magyaráz, próbálkozik, változásra invitál. Igen, hisztizünk is, de talán nem feltétlenül elsőre. A hiszti leginkább akkor jön, ha már próbálkoztunk többször, de nem értünk el eredményt. Ha már nem látunk más megoldást, ha már azt érezzük, hogy csak azzal az energiával tudunk eredményt és változást elérni.
A szép szavak, a „gyere üljünk le, és beszéljük meg” helyzetek ha nem hoznak változást, a nőben csak gyűlik a feszültség, a nehézségek terhe alatt görnyed, egyre erősödik a kilátástalanság érzése, és azt érzi, hogy egyedül maradt a kapcsolatban. Amikor egy nő magányt él meg a házasságában, amikor már elkezd bezárni, onnantól kezdve már eléggé nehéz a férfi dolga, hogy orvosolja a helyzetet.
A pont, ahonnan már nincs visszaút
Mert valahogy van egy pont, amit ha a nő elér, már visszafordíthatatlanná válik a folyamat. Amikor már döntött, és amikor már belül lezárta a kapcsolatot. Amikor már nem próbálkozik többé, amikor már nem próbál változásra invitálni, amikor feladja, és elengedi a férfit. Valahogy feladjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy ha eddig nem hallotta meg, amit mondtam, akkor vajon mitől hallaná meg ezután? És sok férfi valójában csak ebből eszmél. Ebből a sikító némaságból.
A csend, attól a nőtől, aki korábban oly hangos volt a szavaival, már több, mint jelzés. Ott már valami elszakad bennünk, és ha elszakadt, nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen visszaállítani. A kérdés tehát mindig az, hogy a férfi ezen pont előtt vagy után eszmél? Hogy meghallja-e az apró csendeket, az apró figyelemfelhívásokat és mennyire érzi, hogy a nő mindezt a kapcsolatért és a közös jövőért teszi. Mennyire hiszi azt, hogy ezt a végtelenségig lehet húzni és ő vajon tényleg bármit megtehet? Mennyire fordul oda teljes sebezhetőséggel a nő felé és vállalja fel az érzéseit, a helyzetet, a saját tökéletlenségét?
Nincs egyértelmű válasz
Van olyan kapcsolat, amit meg lehet menteni, van olyan házasság, amit még helyre lehet állítani, mert ez a végső elszakadás, ez a lelki feladás még nem történt meg a nőben. Alapvetően az szükséges hozzá, hogy a nőt a férfi ilyenkor komolyan vegye, és a kapcsolatért, a változásért ő maga is tegyen. Cselekedjen, megmozduljon, a szavak tettekké váljanak, az ígéretek megvalósuljanak, ne csak üresen kongjanak beteljesületlenül.
Férfiként egyet tehetsz, hogy elkerüld azt a helyzetet, nehogy késő legyen: figyelj, és vegyél komolyan minket. Vedd komolyan az első, még kedves, lágy és őszinte kérésünket. Majd vedd komolyan a hisztinket is, a hangos szavainkat. És tudd, hogy ez még mindig jót jelent, mert ilyenkor még látunk esélyt. Látunk esélyt a változásra, a kapcsolat megújulására.
Rengetegen a múltba akarnak visszalépni, ahelyett hogy megengednék maguknak és a kapcsolatnak is a megújulást. A változás az egyetlen biztos dolog, ami történhet velünk, ez ellen nem érdemes küzdeni, ezt nem elkerülni szükséges, hanem érdemes kellően nyitottnak lenni a megújulásra.
A kulcs, az őszinteség
Ezért még a legdurvább veszekedés is hathat építően a kapcsolatra. És ha a nő elhallgat, akkor már talán másnak mesél, akkor talán már mást választott. Akár kimondta ezt magának vagy a férjének/társának, akár nem. A belső transzformáció, a belső döntések láthatatlanul zajlanak bennünk, de sosem egyik napról a másikra történnek. A legváratlanabb helyzeteket is mindig megelőzi sok apró jelzés.
Őszinteség, sebezhetőség felvállalása, megnyílás. Mind segítik, hogy merjük vállalni magunkat egymás előtt. Sok férfinak pont ezt kell tanulnia. A sebezhetőség vállalását, a lelkük megmutatását, a beengedést, a saját kétségeinek, félelmeinek a megosztását a párjával. És egy valódi Nő ezt mind értékeli, mert számunkra kevés ennél bátrabb tett létezik.
Úgyhogy az a Férfi, aki figyel, aki törődő, gyengéd és meri vállalni a Társa előtt a saját sebezhetőségét, könnyebb helyzetben van, és talán nem jut el addig a kérdésig, hogy vajon meg tudja-e menteni a házasságát. Ha pedig mégis, én egyetlen útban hiszek: az őszinteségben. Mert aki ezt választja, annál gyorsan kiderül, hogy igen vagy nem.
