Kitörés az édes börtönből, azaz otthonról
A rend, a jól bejáratott rendszer egy szempillantás alatt a feje tetejére áll egy gyerek születésével, olyannyira, hogy egyenesen sértő, ha valaki megkérdezi: „és nem unatkozol otthon?”. Micsoda!? Nem, de nem elég egyszerűen nem unatkozni, és mosómedve módjára egész nap takarítani, egy csipetnyi értelemmel is kell fűszerezni azokat a mindennapokat. Nyilván nemcsak egy gyerek születése miatt kényszerülhet az ember otthonlétre, minden egyes ilyen élethelyzet más fakultatív program után kiált.
Mi magunk alakítjuk az életünket, egy gyerek születése pedig nemcsak egy szakasz, hanem egy életre szól, de legalábbis közel tizennyolc évre biztosan megvan a kötelező program, aztán már jó esetben lazulnak a láncok. Az első időszak mégis egy édes börtön lehet egy olyan embernek, aki a munkát, a szórakozást, a sportot és az alvást pepitában űzte, vagyis nekem.
Bár visszatekerve a dolgot, valójában a terhesség utolsó időszaka volt a legnehezebb, se teendő, se cselekvőképesség. Aztán az első hónapokban sem lazult a dolog, én és a kisfiam a mellemen keresztül folytattuk mindazt, amit a kilenc hónapnyi felvezetés alatt elkezdtünk. A kis szimbiózisunk, bár továbbra is jelen van, azért néhány órácskányi kimenőm akad. Vagyis ki kell csiholni abból az átkozott huszonnégy órából. Ezt egyesek gyantázásnak, mások gasztroperceknek vagy bármi is legyen az, én egy lélegzetvételnyi pihenőnek konkrétabban a gyerek alvásidejének hívom. (Ehhez persze kell lennie kialakított alvásidőnek, amíg ez nincs, addig énidő sincs.)
Akiknek nincs gyerekük, általában azzal jönnek, hogy: „Ha nem alszik a gyerek éjjel, legalább akkor aludj, amikor a pici alszik napközben”. Persze van ilyen is, de ez csak a végső eset, a végkimerülés, addig pedig teendőim vannak.
De az anyaság csak egy szelet, éppúgy, ahogy a nő is.
Miközben nő vagyok, anya is vagyok, de ez fordítva is igaz miközben anya vagyok, nő is vagyok. Szóval le kell higgadni, van más is a világon. Kellenek külsősök, más témák, más emberek, pasik…
Pasik!? Merülhet fel a kérdés, de igen. Itt nem a szexi kertészfiú mítoszáról van szó, hanem a fiúsan csajos témákról. Tudjátok, melyik havernak mi van a csajával, szerelik-e a kocsiját, jár-e épp edzeni vagy bánom is én. Nem mellesleg nekik mindig sokkal jobb pletykáik vannak, mint nőtársainknak, szóval le kell porolni a régi kapcsolatokat. Nem azt jelenti, hogy önző módon húzogatjuk az emlékes fiókokat, aztán ami kiesik, azzal elszórakoztatjuk magunkat, hanem hogy kezdünk visszatalálni a régi önmagunkhoz. Közelíteni az elveszettnek hitt exéletmódunkhoz.
Valaki megboldogult életmódot emlegetett!?
Akkor itt ugyanaz a valaki jó régóta nem cimborál a mérleggel meg a tükörrel. Igen! Ez is én volnék, vagy voltam. Persze az ember egyfolytában gondolkozik, hogy milyen fürdőruhában lehetne csinos a strandon, és amikor az egyberészes plusz egy pendelynél tart, na akkor csinálni kell valamit. A régi képek nézegetése közben elfogyasztott tábla csoki nem hatékony megoldás – ezt tapasztalatból mondhatom.
A kifogások emberének lenni sem célravezető, mert ugye a babakocsim nem futós, a sportcuccaim nem elég kényelmesek, a futócipőmet, pedig nem ekkora súlyfeleslegre találták ki, szóval fáj benne az ember lába futás közben. De, mindez a kép ugyebár nem fog megszépülni a pénzköltéstől, tehát kell egy alkalmas hely elkezdeni a sportot.
Én például megvártam, amíg csinálnak a közelünkbe egy futópályát. Persze ehhez szerencse is kellett, úgyhogy nektek ennél szerényebb vágyakat javaslok a jó eredményekhez. Ritka, hogy az ember vár valamire, és az ott terem. Viszont, ha már sikerült erősen mantráznom a dolgot, és összejött nem kerestem újabb kibúvót, és a kis porontyommal együtt belevágtunk a futómami életmódba, aminek anyánál jobban csak apa örül. Ez pedig elég motiváló tényező, mert hát az anya élete akkor szép, ha nem csak a nappalai, de az éjszakái is színesek.
