nlc.hu
Életmód
Ügyesen megúszta a parkolási bírságot 85 éves férfi

Ügyesen megúszta a parkolási bírságot 85 éves férfi

Az idős férfi nem hagyta annyiban, hogy megbírságolták, pedig csupán „vészhelyzetet” hárított el.

130 angol font, vagyis nagyjából 45 ezer forintos parkolási bírságot kapott a 85 éves Michael Nyman, mert szabálytalanul, két kerékkel a járdán parkolt London belvárosában még tavaly novemberben. A brit nyugdíjas befizette ugyan a bírságot, de fellebbezést nyújtott be a közlekedési társaságnál. Első körben azonban elutasítottak.

Azzal védekezett, hogy azért parkolta le a járművét, mivel sürgősen muszáj volt könnyítenie magán, máskülönben félő volt, hogy balesetet okoz. Hozzátette, hogy autója csupán 3 percig állt ott, és senkinek sem volt útjában.

Londonban tilos egy vagy több kerékkel a járdára parkolni, ez alól csak a vészhelyzetek, illetve a lerobbant járművek jelentenek kivételt, illetve ha valaki a rendőrségtől kap rá engedélyt.

A hivatalos forgalmi testület végül törölte a bírságot, mivel úgy ítélték meg, hogy ebben az estben, a férfi életkorát is tekintetbe véve, vészhelyzetről volt szó.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top