Az idén hét éve lesz már, hogy összetalálkoztunk a budapesti éjszakában. Két évre rá összeházasodtunk, és Finnországba költöztünk, mivel a férjem finn, és úgy döntöttünk, hosszú távon inkább északon szeretnénk élni. Kezdetben a főváros környékén laktunk, majd élve a kínálkozó lehetőséggel, fejest ugrottunk az ismeretlenbe, és felköltöztünk Lappföld kapujába, Rovaniemibe. Egyikünk sem járt itt korábban, nem ismertünk senkit, de amikor először végigautóztunk a városon, egyből éreztük, ez lesz a mi helyünk. Hazaértünk.
Úgy, mint a finnek
Két évvel ezelőtt januárban, amikor a tél a legsötétebb, leghidegebb arcát fordította felénk, kiderült, hogy kisbabát várok. -35 fok volt reggelente akkoriban, és napközben sem lett sokkal melegebb. Megfagyott a salátalevél a szatyromban, míg a boltból hazaértem vele. Legszívesebben összegömbölyödve bebújtam volna a takaró alá, de megfogadtam, hogy mindent úgy fogok csinálni, ahogy az itt élő finnek. Mivel nem hallottam róla, hogy Lappföldön a várandós nők otthon, a meleg takaró alatt vészelték volna át a telet (ami itt ráadásul novembertől áprilisig tart), így továbbra is ott cidriztem reggelente a buszmegállóban, hogy eljussak a nyelvtanfolyamra.
Téli utcakép
Finnországban évente kétszer az átlagnál magasabb a születések száma. Márciusban, vagyis juhannus, a nyári napforduló ünnepe után kilenc hónappal, valamint szeptemberben, amikor a karácsonyi ünnepek táján fogant gyerekek jönnek a világra. Mi ez utóbbi csoportba tartoztunk. Kis túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni a lappföldi központi kórház szülészetén, amikor egy kora szeptemberi estén berobogtunk, miután elfolyt a magzatvizem. Mondtam is a férjemnek, hogy ha még egy gyereket szeretnénk, legközelebb talán próbáljunk kevésbé sűrű időszakra időzíteni. Mivel fájásaim nem voltak, és gyanítom, azért is, mert a szülőszoba folyamatosan foglalt volt, egy napig „parkoltattak”, mire végül beindították a szülést. Ez volt a legnagyobb kellemetlenség, ami ért. Misha születésére mindenféle rossz élmény nélkül gondolhatok vissza.
A férjem mindig, minden vizsgálatra elkísért, a kórházba szabad bejárása volt, és a vajúdás első percétől kezdve a köldökzsinór elvágásán át az első pelenkacseréig mindennek részese lehetett. Mivel Misha tápszeres lett, felváltva etettük, a védőnő pedig a férjemnek mutatta meg, hogyan kell kezelni a köldökcsonkot. Kellett hozzá az ő személyisége is, de a minket körülvevő támogató légkör is hozzájárult ahhoz, hogy a terhesség és a gyereknevelés nem egyfajta one-man-show lett, hanem a kettőnk közös nagy kalandja, ahol a terheken és a boldogságon is osztozunk.
Túlélni, túlélni
A csapatmunkára szükség is volt, ezt a fiunk születése után gyorsan megtapasztaltuk. Most értettük meg igazán, mit jelent az, hogy tényleg csak egymásra számíthatunk. A férjem családja Helsinki környékén él, ahogyan az összes régi barátunk is (egynapi autóútra tőlünk). Lappföld amúgy is teljesen más világ, mint Finnország többi része, úgyhogy sokszor olyan érzésünk van, mintha egy másik országba költöztünk volna. Az én családom és az otthoni barátok meg még ennél is messzebb, 3000 kilométerre vannak. Ezzel egyébként nem vagyunk egyedül. Az ország méreteiből adódóan nem kell ahhoz külföldinek lenni Rovaniemiben, hogy repülőre kelljen szállnod, ha a családodat szeretnéd látni…
Amikor az első hetekben Misha kétóránként ébredt enni, vagy amikor később esténként órákig hajszárítóztuk, mire a fehér zajnak köszönhetően megnyugodott, még nem is sejtettük, hogy ez csak a bemelegítés volt. A fiunk élete első fél évét jószerivel végigaludta. Az ébren töltött időben pedig édesen nézelődött vagy békésen elgőgicsélt a játszószőnyegen. Gondoltam is, hogy milyen kár, hogy nem szültem hamarabb, nekem ez az anyaság nagyon megy! Lehetett volna akár még több gyerekünk is! Aztán ahogy a fiam betöltötte a hat hónapot, és szinte egyik napról a másikra egy rosszul alvó, a fogzás miatt rengeteget szenvedő örökmozgóvá változott, az én mantrám is megváltozott. „Nem szülök soha többet! Csak ezt az egyet éljem túl!”
Nagyon szeretem Finnországot, Lappföldért pedig egyenesen rajongok, de az elmúlt tíz hónapban, mióta Misha aktívabb lett, elgondolkoztam párszor azon, hogy vajon milyen lenne otthon élni egy kisgyerekkel. Ha nem is a szülővárosomban, de anyuhoz és a húgomhoz mindenképp sokkal közelebb. Vajon milyen lenne, ha nem lennék egyedül mindenre napközben? Ha el tudnék menni fogorvoshoz? Ha néha kettesben is kikapcsolódhatnánk a férjemmel? Mindezeket leszámítva anyaként két dolog jelent számomra kihívást fent, északon. Az, hogy kevés az ember körülöttünk, illetve a nagyon sötét, nagyon hideg téli napok. Itt nincs kivel együtt játszóterezni (a játszótereket az év felében különben is hó fedi). Azon a környéken, ahol mi lakunk, nem nagyon láttam még a fiamhoz hasonló korú gyereket.
Családi napköziben
A téli programunk elég korlátozott. Zenebölcsibe járunk hetente egyszer, illetve a közeli családi napközibe hetente két délután. Ezt finnül úgy hívják, nyitott óvoda. Olyan, mint egy játszóház, rengeteg játékkal, konyhával és két óvónővel, akik ránéznek a gyerekekre, amíg anya vagy apa iszik egy kávét vagy olvas pár oldalt a könyvből, amit még akkor kezdett el, mielőtt a gyerek megszületett. Amikor kint -15 fok van, még nem takarították el a frissen hullott havat, és egész nap nincs is világos, csak szürkeség és sötétség, akkor amúgy zéró bennem a kalandvágy. Idén a tél leghidegebb időszakát, a január–februárt Magyarországon vészeljük át. Nekem a magyar tél olyan, mint a tavasz. Élvezem, hogy világos van, hogy nem kell a nadrág alá termoharisnya, és tudok járni biciklivel. De minden nehézsége ellenére a lappföldi életünkben sokkal több az, amit szeretni lehet. Például:
1. Lappföld gyönyörű. A levegő friss, a természet közelsége része a mindennapoknak, az élet nyugodt. Már a bölcsisek is sokat játszanak kint az udvaron, az óvodások pedig rendszeresen kirándulnak a közeli erdőbe (ami legtöbbször az út túloldalán található).
2. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, jó minőségű élelmiszert eszünk.
3. A szociális háló erős. Különösen, amíg Misha kisbaba volt, a védőnő sokszor kérdezte, milyen alvó a gyerek. Szükségem van-e segítségre? Lett volna rá lehetőség, hogy valaki kijöjjön hozzánk. és vigyázzon a gyerekre, amíg alszom egyet, vagy segít a szaladó lakást összerántani.
4. Finnországban a bolhapiacozás nemzeti hobbi. Az eredeti ár töredékéért lehet jó minőségű használt (vagy használat nélkül megunt, kinőtt) gyerekholmikat, játékokat kapni.
5. Északon az emberek aktívak, kisgyerekkel is. A gyerekeknek már fiatalon megtanítják, hogyan juthatnak el önállóan iskolába, ahová aztán a legtöbben két keréken járnak. Lappföldön a sífutás is nagyon népszerű, mint ahogyan más téli sportok. Sokan használnak olyan utánfutót, amit a bicaj mögé lehet kötni, és akár két gyerek is belefér – illetve ennek a sítalpas változatát.
6. Errefelé többszörösen is igaz a finnek egyik kedvelt mondása: Nincsen rossz idő, csak kevés ruha. Mishának pedig a hideg már természetes, hiszen ő itt született. Én meg az elmúlt évben megtanultam, hogy szinte akármilyen idő van, kint akkor is jobb, mint a négy fal között egy nyűgös/fogzó/energiatúltengéses/unatkozó gyerekkel. Minden csak viszonyítás kérdése.
7. A szaunázást sok kisgyerek már féléves kora körül elkezdi. Misha egyéves volt, amikor először beültünk vele a gőzbe, és nagy örömmel vettük fel a repertoárra a szombati családi szaunát. Amikor eldugult a kisfiam orra, nem egy lábas forró kamillás víz fölött gőzöltem meg – ahogy annak idején tette velem az anyukám –, hanem beültünk a szaunába.
8. Magyarországon babakocsival, kisgyerekkel közlekedni kínszenvedés. Még a közeli kisboltba sem tudok bemenni. Helyi járatként sokszor olyan busz van beállítva, ami távolsági busz volt régen, vagyis nincs rajta hely egy (nemhogy több) babakocsinak. Finnországban az egész ország gyerekbarát. Egyedül, minden probléma nélkül járom a várost babakocsival, segítség nélkül felszállok az alacsony padlós buszra, vonatra, villamosra. Az üzletek, hivatalok mind megközelíthetők így. A legtöbb nyilvános helyen van pelenkázó, sok helyen szoktam látni bilit vagy gyerekméretű WC-t is. A reptereken, a múzeumokban adnak babakocsit, de vannak ilyen üzletek is. A helsinki reptéren külön játszószoba van a gyerekeknek, ahol ételt is lehet melegíteni. A biztonsági ellenőrzéshez van külön családi kapu. Az etetőszék minden étteremben alapvető.
Szerencsére a fiam sokkal rugalmasabb nálam, és minél nagyobb lesz, annál jobban élvezi a magyarországi kiruccanásokat. S ami a legfontosabb: a távoli Lappföldön ugyanúgy otthon érzi magát, mint itthon, a maminál.
Donászi Franciska
Eloszlatjuk a leggyakoribb tévhiteket a hajfestésről
Liptai Claudia megmutatta lányát, Pankát gyönyörű szép esküvői ruhába bújva
Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs
Anyaotthonba került a 17 éves anya, akinek a kisbabáját patkányok harapdálták össze
Nőként kezdett új életet Németországban a megasztáros Szecsődi Kari
Sztárok, akik a nagyszüleiket vitték a vörös szőnyegre
Csillagjegyek, akik remek hétvége elé néznek
