Szülők gyerekszerepben

Anna 35 éves, ami azt is jelenti, hogy egyre gyakrabban teszik fel neki a kérdést a környezetében, hogy mégis mikor lesz már gyereke és miért nem ment még férjhez. Bár Anna is úgy tervezte kislányként, hogy legalább három gyereke lesz és boldogan él a férjével, míg meg nem hal, ám az élete máshogy alakult eddig. Elmesélte történetét.

„Kislányként nagy családról álmodoztam – kezdi Anna –, pont azért, mert nekem nem volt testvérem sosem. Minimum három gyereket akartam, de már azt is elterveztem, hogy majd a férjem biztos többet szeretne és akkor lesz akár öt gyerek is a családunkban. Ebből úgy tűnik, nemhogy öt gyerek, de egy is kétséges, hogy lesz, mert jelenleg az életemben a szüleimről való gondoskodásé a főszerep.”

„Ha én nem, akkor kicsoda?”

Anna tudja, hogy nincs még lekésve semmiről, hiszen egyre gyakrabban tolódik ki a gyerekvállalás a 35 év fölötti időszakra, ám azt mondja, nem vág bele a családalapításba, mert a szülei szinte a gyerekei lettek az utóbbi időben – épp akkor, amikor már elgondolkodott azon, hogy szeretne egy babát. Amióta Anna anyukájánál mellrákot diagnosztizáltak, a gyerekvállalás eltolódott, hiszen minden segítségre szükségük van, és „ha én nem, akkor kicsoda segítene?” – tette fel a kérdést a nő, akinek most az élete nem a gyerekvállalás, hanem a szülők érzelmi és gyakorlati életének támogatása körül forog. „Tudom, hogy nem lesz így örökre, és hogy anyukám ki fog gyógyulni a rákból, de most nehéz időszak van még előttünk, amíg zajlanak a kezelések. Mindennap meglátogatom a szüleimet, bevásárolok, elkísérem anyut vizsgálatokra… ha pedig akad a munkám és az otthoni háztartás mellett időm, akkor leginkább az interneten kutatok, hogy mit lehet még tenni azért, hogy anyu jobban viselje a kezelések mellékhatásait és gyorsabban épüljön fel a műtétek után. Közben van saját életem, munkám, párkapcsolatom, ezekkel is foglalkoznom kell, néha úgy érzem, nem tudok ilyen sokfelé szakadni.”

Nem merek gyereket vállalni a szüleim miatt (Kép: Getty Images)

Anna szereti a szüleit és minden energiájával azon dolgozik, hogy ebben a nehéz helyzetben is valahogy megtalálja az egyensúlyt a saját élete és a szülei támogatása között. A gyerekvállalást azonban kénytelen elodázni az édesanyja betegsége miatt, ami fájó pont számára. „Akármennyire is vágyom egy babára, nem merek most belevágni, amíg anyunál nem zárul le megnyugtatóan, tünetmentesen, gyógyultan ez az időszak. Most arra sincs idő és energia, hogy nyugodtan hátradőljek, nemhogy arra, hogy gondoskodjak egy kisbabáról. Az életem jelenleg egy nagy időmenedzselés, hogy jusson a saját életemre és a szüleimre is a nap 24 órájából. Nem várják el tőlem, de nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha nem lennék ott nekik mindennap támaszként. Anyu gyógyulása után lehet majd szó a gyerekvállalásról, remélem, nem csúszunk majd ki az időből addig.”

Meg kell húzni a határokat

Dr. Leslie Kernisan gerontológus orvos (gerontológia: az öregedés társadalmi, kulturális, pszichológiai, kognitív és biológiai aspektusainak tanulmányozása) szerint az idős, gondozásra szoruló szülőket természetesen nem szabad magukra hagyni, ám néhány határt meg kell húzni ahhoz, hogy ne forduljanak meg a szerepek, és ne forduljon elő az, ami Anna esetében is, hogy nincs a gyereknek saját élete – főleg ilyen hosszú távon – a szülőkről való gondoskodás miatt.

1. Tervezz előre és ezt beszéld meg a szüleiddel!

Ha nem akarnak semmiképpen sem otthonba menni, akkor muszáj megosztani másokkal a körülöttük lévő feladatokat. Meg kell beszélni a szülőkkel lépésről lépésre a terveket, például azt is, hogy mi az a pont, amikor már nem tudunk segíteni. Az előre tervezés segít csökkenteni a stresszt és sok esetben a gondozással kapcsolatos pénzügyek is megnyugtatóbban alakulnak a segítségével.

2. Ne legyen gyerekszerepben a szülő!

Nehéz megvalósítani, főleg ahogy egyre elesettebbnek látjuk a saját szüleinket, mégis meg kell tartani a szerepeket, ha nem akarjuk, hogy a saját kárunkra menjen a gondoskodás. A családi dinamikára vigyázni kell, hogy egészséges mederben tartsuk a szülő-gyerek kapcsolatot.

3. Öngondoskodás

Krónikus stresszhez és akár depresszióhoz is vezethet az, ha annyira kizsákmányoljuk magunkat, hogy nem marad energiánk a feltöltődésre. A saját szükségleteinket és jóllétünket kell szem előtt tartani, nem önzőségből, hanem azért, mert csak akkor tudunk gondoskodni a szülőkről, ha az öngondoskodást nem hanyagoljuk el. A szakember javaslata szerint jó ötlet lehet ilyen esetben egy csoportterápiához csatlakozni, ahol megtanulhatjuk, hogyan állítsunk fel határokat a saját szüleinkkel szemben.