Életmód

Az állami támogatással csaltak egy alapítványi iskolánál

Jogosulatlanul igényeltek állami támogatást egy alapítványi iskola fenntartói olyan diákok után, akik nem is jártak az intézménybe. Az ügyben három embert helyezett előzetes letartóztatásba a Nyíregyházi Járásbíróság.

Megpróbálta kijátszani a rendszert egy nyíregyházi alapítványi iskola fenntartója, hogy minél több állami támogatáshoz juthasson az intézmény. A csalás hasonló volt ahhoz, ahogy a hamarosan bíróság elé kerülő tánctanárok igyekeztek minél többet kisajtolni a folyósító hatóságból: olyan diákok után is vettek fel állami támogatást, akik nem is jártak az intézménybe.

A nyíregyházi alapítványi iskola ügyében előzetes letartóztatásba került M. I., aki az iskolát fenntartó alapítványt irányította, H.M., akinek a dolga az adatok felügyelete, az osztálynaplók kezelése és a pénzügyi irányítás volt, illetve Sz. D., akinek olyan diákokat kellett rávenni a jelentkezésre, akik valójában nem akartak részt venni az órákon.

Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint Sz. D. több település lakosságát felkereste, akiknek nyereményeket ígért, ha megadják a beiratkozáshoz szükséges adataikat. Hogy ne kelljen sokat írnia, fénymásológépet hordott az autójában.

M. I.-t, H. M.-et és Sz. D.-t vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják. Az előzetes letartóztatási végzés nem jogerős, mert az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top