Egy másodpercre sem hagyhatom már magára. Volt, hogy csak kiszaladtam a konyhába a cumisüvegért, és mire visszaértem, a papucsomat rágta vagy a laptop kábelét. Egyszóval imád mindent, ami nem az ő játéka. Különösen azokat a dolgokat szereti megkaparintani, amiket neki nem lehet, szerintem ha odaadnám neki a telefonom, már regisztrált volna Facebookra. Hihetetlen egyébként, hogy mennyire érzékeny mindenre, ami elektronikus.
Már egyre jobban igényli a meséket, igaz eddig is meséltem neki, de talán én még jobban élveztem, mint ő. Most már egy leheletnyivel jobban lekötik a színes képek, a túlartikulált mondatok.
Imád bújócskásat játszani, és már ő is elbújik. Ami igazán mókás, hogy észrevesz minden nem odaillő szöszt vagy hajszálat. Szóval mondhatom, hogy van, aki ellenőrzi a takarításomat.
De nemcsak a napközbeni játék az, ami egyre változatosabb, hanem az esti is. Patrikot egymás közt csak „Jakuzzi Man”-nek hívjuk, mert ő az, az igazi chillelős típus, tudjátok olyan a medence szélén sakkozós öreg bácsi lesz. Most viszont, mióta biztosan megtartja magát a karjaival, azóta nagy kádban fürdik, ahol aztán rengeteg izgalmas dolog van. Vízcseppekkel kell rajzolni, habfürdőbuborékokat pukkasztgatni, és persze megenni minden egyes fürdőjátékot. A zuhanyzásról nem is beszélve.
Az étkezésében is történt némi változás, már egész színes a skála, de emiatt a hónapban volt egy kis paránk is. Pontosan nem tudom, hogy mi miatt történt, de az éjszakai tápszeres etetés után egyszer csak nem vett levegőt. Eléggé megijedtem, és kihívtam hozzá a mentőket, hiszen a torkán nem akadhatott semmi. Szerencsére helyre állt a kis rendszere, mire kiért a segítség (20 perc múlva). De, egy rémálom volt az a pár perc, amikor hajnalban csak néztünk egymásra Norbival, hogy mit csináljunk, és egyszerűen nem láttam magam előtt a következő lépést. A kiérkező mentősök már nem tudták megmondani, hogy mi okozhatta a bajt. Attól tartottam, hogy allergiás reakció, de ezt nem fogjuk megtudni. Viszont szerencsére azóta rendben van e téren.
Viszont ez a hónap nem volt egyszerű, mert Patrikkal elkaptunk egy hányásos-hasmenéses vírust. Igaz, én megúsztam egy kis émelygéssel, de Patrik sugárban hányt. Mint a filmekben, sosem láttam még ilyet, jól meg is ijedtem, mert szegény közben fulladozott. Szerencsére abban a pillanatban mind a ketten mellette voltunk Norbival. Egy másodpercen múlt az egész, hihetetlen, hogy mekkora felelősség egy ilyen kis gyerekre vigyázni.
Mentálisan is kimerítő, nagyon, főleg, ha én is beteg vagyok. Másnap orvoshoz vittem, aki felkészített minket minden lehetséges opcióra, és tájékoztatott a kórház lehetőségéről is, amennyiben Patrik nem tud inni. Egy liter vizet, egész nap nagyjából 5 percenként itatással nyomtam le neki. Remélhetőleg most már túl lesz rajta.
Sokszor az az ijesztő számomra, hogy magamra maradok a döntéssel, mikor hívjak mentőt, vagy mikor vigyem orvoshoz, hogy jól teszem-e, vagy túlaggódom a dolgot. Egyszer, egy barátnőm, azt mondta, akinek már van egy nagyobbacska fia, hogy: „soha nem szabad várni”. Szóval, ha adódik valami, ne időzzünk, hogy rosszabbodik-e a helyzet, hanem mihamarabb hárítsuk el a problémát.
Egyébként nem értem, hogy miért nem kapunk kezdő anyukaként, mondjuk a védőnőt egy listát, az ilyen dolgokkal kapcsolatban. „Mit csináljak, ha…?” címmel. Egyáltalán valójában mire való a védőnő?
Közben amikor nem vagyok beteg akkor rajta vagyok az edzésen, és az étkezésre is odafigyelek. Már voltam egy szezonnyitó futóversenyen is ahol lefutottam öt kilométert. Az a tervem, hogy innentől minden hónapban nevezek, ha nem is nagy távra, de kell a megmérettetés. Már „csak” négy kiló kell, hogy elérjem a szülés előtti súlyom, és akkor vagyok nullán. Szóval onnantól kezdődhet a nyári forma kialakítása, ami remélem ezúttal nem az abszolút kerek lesz.
A babakocsis futásaimat igencsak megsínylették a kerekek, úgyhogy most éppen szervizben van az „oldalkocsim”, aztán lassan jöhetne a jó idő, mert úgy tűnik az a futóbabakocsi tényleg nem csak porosodna nálam. Ja igen, és rá kellett jönnöm, hogy sajnos az étkezéseim még mindig nem elég jók, úgy tűnik az én létfenntartásomhoz tényleg csak néhány morzsa szükséges. Szóval lassan nekilátok egy diétának is, hogy kicsit megindítsam a folyamatot, de erről mindenképp beszámolok majd Nektek.
