nlc.hu
Életmód
45 ezer laptopot osztanak szét a tanárok között

45 ezer laptopot osztanak szét a tanárok között

Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pedagógusok.

Az oktatásért felelős államtitkár Kecskeméten az első 51 laptop átadásán az eszközhasználat biztosításán túl fontosnak nevezte azt is, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használhassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordítanak a 45 milliárd keretösszegű projektben.

A tervek szerint jövő szeptembertől 22 ezer ötödikes diák a tankönyvek digitális változatával feltöltött tableteket kap majd. Mintegy 90 milliárd forintot költenek továbbá az iskolák épített infrastruktúrájának fejlesztésére. Ebből a keretből messze a legnagyobb projektösszeget Bács-Kiskun megye nyerte el, ott több mint 11 milliárd forintot fordíthatnak oktatási intézmények korszerűsítésére.

Fogjuk rá, hogy ezen a stockfotón egy idős pedagógus látható

A Kecskeméti Tankerületi Központ területén 62 iskolában több mint 1300 laptopot adnak át a pedagógusoknak a következő hetekben, és megszervezik az eszközhasználathoz szükséges továbbképzést is. A mostani projekt célul tűzte ki azt is, hogy az iskolákban megfelelő sávszélességű internet és wi-fi legyen Budapesten és Pest megyén túl is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top