Életmód

Saját gyermekét segítette világra a szülésznő

Az anyuka azt mondja, az volt élete egyik legszebb pillanata, mikor a császármetszés után ő maga elmehette ki a hasából kisbabáját.

Nem mindennapi élményben volt része azoknak az amerikai orvosoknak, akik a közelmúltban Emily Dial szülésénél segédkeztek. A szülésznő császármetszéssel hozta világra kislányát, ám ragaszkodott ahhoz, hogy a műtét során ébren legyen, és ahhoz is, hogy ő maga emelhesse ki gyermekét a hasából.

„Felemelő pillanat volt ez, olyasvalami, amire egész életemben emlékezni fogok” – mondta később Emily, majd hozzátette, úgy érezte minden, ami fontos számára az életben, jelen volt abban a pillanatban, amikor kiemelte kisbabáját: „A hivatásom és a családom akkor és ott örökre egybeforrt!”

szülés császármetszés szülésznő

Kép forrása: Love What Matters

A Frankfort Regional Medical Center orvosai elmondták, Emilyre a császármetszés előtt steril kesztyűt adtak, hogy még csak véletlenül se kaphasson el semmilyen fertőzést a szokatlan beavatkozás alatt. „Egy életre hálás leszek a kollégáimnak, akik lehetővé tették számomra ezt a varázslatos élményt” – mondta még Emily, akinek nem mindennapi szülését egy fotós is megörökítette.

A szülők az egészséges kislánynak az Emma Kaye nevet adták, és már haza is térhettek a kórházból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top