nlc.hu
Életmód
Vezetés közben a kormányra ültette a felelőtlen apa a kislányát – videó

Vezetés közben a kormányra ültette a felelőtlen apa a kislányát – videó

Úgy, hogy kanyarodásnál a gyereket fejjel lefelé fordította.

Több mint 750 ezren látták már azt a felvételt, amelyen egy apuka vezetés közben a kormányra ülteti 1-2 éves gyermekét úgy, hogy a kanyarodásnál a gyereket is elforgatja a kormánnyal. Ráadásul közben mobilozik is.

Az alig néhány másodperces klipet minden jel szerint viccnek szánták a készítők, a kommentelők azonban nem voltak vevők a poénra, inkább a gyerek biztonságáért aggódtak.

Hol vannak a gyermekvédelmisek? Ez nagyon nem vicces…

– írta az egyikük. Több másik kommentelő is felvetette, hogy iszonyú felelőtlenség ez az apa részéről, elvégre elég egy kisebb bukkanó, és a gyerek máris komolyan megsérülhet.

Mások azonban védelmükbe vették a videón látható férfit. Egy hozzászóló például azt írta, a felvételen jól látszik, hogy az apuka nem száguldozik, és lehet, hogy csak körbement a ház körül. Egy másik kommentelő pedig felidézte, hogy az ő apja is megcsinálta ezt vele a 80-as években.

Ti mit gondoltok a videóról?

Baller Alert (@balleralert) által megosztott bejegyzés,

(Yahoo 7 Be)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top