nlc.hu
Életmód
Még gyorsabban érhetsz majd le a Balatonra

Még gyorsabban érhetsz majd le a Balatonra

Az észak-balatoni vasútfejlesztés során villamosítanának egy szakaszt, így gyorsabban el lehetne jutni a fővárosból Balatonfüredre. A nagy kérdés viszont, hogy Balatonfüred felfogható-e Székesfehérvár elővárosának.

Még az idén megkezdődhet az észak-balatoni vasútfejlesztés a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosításával. Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházással kapcsolatban azonban gondot jelenthet annak elfogadtatása, hogy Balatonfüred Székesfehérvár elővárosának számít-e – olvasható a hétfői Magyar Hírlapban.

Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője a lapnak úgy fogalmazott: ha a Balatont mint régiót belevették volna a projektbe, egyszerűbb lenne az elfogadtatás.

A lap szerint az említett 64,5 kilométeres szakasz villamosítására kiírt – egyszer már érvénytelenített – tenderre ezúttal érkeztek a tervezett, legfeljebb 75 millió eurós költségvetésnek megfelelő pályázatok, és amennyiben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tavasszal eredményt hirdet, szeptemberben megkezdődhet a beruházás, 2021-re pedig befejeződhet a kivitelezés.

A fejlesztés állomás- és 44,6 kilométeren vágányfelújítást is tartalmaz. Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön teljesen megújul az állomás, más helyeken kisebb korszerűsítések várhatók.

A villamos mozdonyok és a motorvonatok megjelenésével jelentősen, hozzávetőleg 1 óra 40 percre csökkenne a menetidő a budapesti Déli pályaudvar és Balatonfüred között, mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére. Mozdonyos vonatoknál ezt a szerepet Balatonfüred venné át, így egyelőre Budapest és Tapolca között változatlan maradna a menetidő.

A NIF tervezi a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely vasútvonal villamosítását is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top