„A férjemnek és nekem a nagy család volt a legnagyobb vágyunk. Azután, hogy 2010. március 20-án összekötöttük az életünket, azonnal bele is vetettük magunkat a dologba. Csakhogy hiába próbálkoztunk minden létező módon, a gyermekáldás csak nem jött” – kezdi a Love What Matters oldalán közzétett levelét a 37 éves texasi nő, Lauren.
Lauren, aki ma már egy kisfiú büszke anyukája, azt mondja, az örökbefogadás először öt évvel az esküvő után került szóba közte és a férje között. „Az évfordulónkon felkerestünk egy örökbe adással foglalkozó szervezetet, alávetettük magunkat a szükséges vizsgálatoknak és beszélgetésnek, majd vártunk. Sokáig. Türelmesen.”
Kép forrása: Sara Liz Photography
A texasi nő azt mondja, már-már feladta a reményt, hogy családja lesz, mikor két évvel a jelentkezésük után kiderült, hogy egy kismama őket jelölte meg születendő gyermeke lehetséges örökbe fogadó szüleiként. „A hír hallatán azonnal levelet írtunk neki, hogy bemutatkozzunk és biztosítsuk arról, hogy a baba a legjobb helyen lesz nálunk. Néhány nappal később személyesen is találkoztunk, ahol azt is megtudtuk, hogy nekünk adja a babát.”
A kisfiú 2017. augusztus 18-án jött a világra. „Végig bent lehettünk a szülés alatt, sőt az elsők között voltunk, akik kézbe vehették őt. Nincsenek rá megfelelő szavak, hogy elmondjam, mit éreztem abban a pillanatban” – idézi fel Lauren, aki azt mondja, csak ezután kezdődött az igazán idegőrlő várakozás. „Azután, hogy a pici megszületett, 30 napot kellett várnunk arra, hogy hazahozhassuk őt.”
Kép forrása: Sara Liz Photography
Lauren és férje kitartottak, és egy szép szeptemberi napon végül hazavihették a kisfiukat. „A hivatalos elhelyezés mindannyiunknak igazi érzelmi hullámvasút volt. Bennem egyszerre munkált a végtelen öröm, mégis rázott a zokogás. És ez volt az a pillanat, amikor a fiunk szülőanyja közbelépett. Ő volt az, aki letörölte a könnyeimet, ezzel is jelezve, hogy most már minden rendben lesz. Nem tudom elmondani, milyen sokat jelentett a gesztusa.”
Kép forrása: Sara Liz Photography
Az anyuka azt mondja, mivel nyílt örökbefogadással vették magukhoz fiukat, így rendszeresen tartják a kapcsolatot a kicsi anyukájával. E-maileket, sms-eket váltanak, és évente többször is találkoznak. „Szeretnénk, ha tudná, hogy ki ő, hogy mi a története, hogy kik a vér szerinti családja. Hiszünk benne, hogy a szeretet, és nem a DNS tesz egy közösséget igazi családdá.”
