Életmód

Nehezebben esik teherbe, aki nem eszik elég gyümölcsöt

A gyümölcsöt nélkülöző és túl sok gyorséttermi ételt tartalmazó étrenden élő nőknek több időre van szükségük a teherbeeséshez egy ausztrál tanulmány szerint.

Az egészségtelenebbül étkező nők esetében valószerűtlen, hogy szándékuknak megfelelően egy éven belül teherbe essenek – állítja a Human Reproduction című szaklapban pénteken megjelent tanulmány. A kutatás során 5598 Ausztráliában, Új-Zélandon, Nagy-Britanniában és Írországban élő anyát vagy épp várandós nőt kérdeztek meg étrendjükről.

Átlagosan két héttel tolódik el a fogantatás azoknál, akik szinte egyáltalán nem fogyasztanak gyümölcsöt, azokhoz képest, akik legalább naponta három adag gyümölcsöt esznek. Átlagosan egy hónappal több időbe telik teherbe esni azoknak a nőknek, akik legalább hetente négyszer gyorséttermi ételt fogyasztanak, mint azoknak, akik sohasem esznek ilyen ételeket. A legkevesebb gyümölcsöt fogyasztó nőknél a terméketlenség kockázata 8-ról 12 százalékra növekedett, azoknál pedig, akik hetente négyszer ettek gyorséttermi ételt, 8-ról 16 százalékra nőtt a kockázat.

avokádó (forrás: Europress)

Egy nő avokádóevéshez készülődik (forrás: Europress)

A vizsgálat eredményei szerint a sok gyümölcsöt tartalmazó étrend és a gyorséttermi ételek csökkentése növeli a termékenységet, és csökkenti a teherbe esésig eltelő időt” – mondta Claire Roberts, az ausztrál Adelaide-i Egyetem munkatársa. Ugyanakkor megfigyelték azt is, hogy a várandósság előtt a zöld leveles zöldségek és hal jelenléte az étrendben nem befolyásolta a termékenységet. 

A várandósságot és a táplálkozást vizsgáló korábbi kutatások elsősorban azon nők étrendjére koncentráltak, akiknél terméketlenséget diagnosztizáltak. Az anya fogantatás előtti táplálkozásmódjának hatásait eddig nem vizsgálták tudományos szempontból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése