Életmód

Hatvan éve praktizáló doktornőt tüntettek ki Kínában

Most nyolcvannégy éves.

Liao Meilin kínai doktornő 1957-ben kezdett el dolgozni a shanghaji Mellkas Kórházban, és az elmúlt több mint hatvan évben folyamatosan itt tevékenykedett a tüdőrákos betegek gyógyulásán.

A doktornő számtalan betegnek segített, és az ő ténykedése alatt a tüdőrákos betegek várható élettartama öt évről tíz-tizenöt évre tolódott ki. Ami egyszer halálos ítéletnek tűnt, az mostanra, javarészt neki köszönhetően inkább krónikus betegséggé szelídült. Meilin a nyolcvanas években – akkor már közel ötvenévesen – úgy gondolta, hogy nem tud eleget a szakmájáról, ezért 14 hónapot tanult Kanadában, majd forradalmi ötletekkel tért vissza Kínába: multidiszciplináris diagnosztikát javasolt, ezzel jócskán javítva betegei túlélési esélyeit.

Fotó: China Daily

Liao Meilint most a Shanghai Magnolia Orvosnők díjjal tüntették ki, amelyet olyan doktornők kaphatnak, akik hetvenéves koruk után is praktizálnak. Az orvos azonban elmondta, számára az a legnagyobb elismerés, hogy még mindig foglalkozhat a betegeivel. Orvostársait is arra biztatja, hogy naponta csak tíz beteggel foglalkozzanak, hiszen ahhoz, hogy jól tudja kezelni pácienseit, teljesen meg kell értenie a betegségüket.

(via China Daily)

Kiemelt képünk: China Daily

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése