nlc.hu
Életmód
Kidobták a konditeremből, mert szelfizett az öltözőben

Kidobták a konditeremből, mert szelfizett az öltözőben

Edzésük után készített magáról és barátjáról szelfit a férfi annak ellenére, hogy tilos a kamera használata a fitneszközpont egész területén. A kitiltott vendég szerint homofóbok az edzőterem vezetői.

Frank Aleman barátjával a tennessee-i Nashville YMCA edzőterem öltözőjében örökített meg egy közös fotót edzésük után, de nem kellett volna. A YMCA-nak ugyanis szigorú szabályai vannak, miszerint az öltözőben tilos a kamera használata. Aleman és számos edzőtársa szerint azonban igazságtalan és homofób a büntetése, miközben sokan szelfiznek ugyanígy.

Gym and Pool time with his cutie

Targaryen Prince 🤴🏼 (@frank.aleman) által megosztott bejegyzés,

„Azt mondták, hogy fenyegetést jelentettem a gyerekek számára a fotómmal, ami nem volt helyénvaló. Ez elég zavaros magyarázat, mert az öltözőbe csak 18 éven felüliek mehetnek be, az emberek pedig állandóan meztelenül járkálnak. Semmiféle gyerek sincs itt. Tudomásul veszem a mobiltelefonnal kapcsolatos politikájukat, de sok más ember ugyanúgy szelfizik mondta el a férfi az egyik helyi hírügynökségnek.

Az edzőterem az alábbi nyilatkozatot tette az üggyel kapcsolatban:

„Az öltözői viselkedéssel és a kamerákkal kapcsolatos előírásunk világosan szerepel a házirendünkben annak érdekében, hogy biztosítsa létesítményeink használóinak biztonságát és kényelmét. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy még az olyan privát terek is, amelyek vonatkozó előírásaink védelme alá esnek, egyesek szelfijeinek a színhelyéül szolgálnak. Mint ilyen, továbbra is folytatjuk a közösségi médiabeli felületek megfigyelését, és arra törekszünk, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket, ha valaki nem megfelelő viselkedést tanúsít az előírásainkkal szemben.”

Yahoo Lifestyle

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top