nlc.hu
Életmód
Alvás közben költekezik a négygyermekes apa

Alvás közben költekezik a négygyermekes apa

A narkolepsziás férfi a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy ébren van, pedig valójában nem tudja, hogy mit csinál.

A négygyermekes, skót Mark Doyle narkolepsziás. A rendellenesség miatt a 46 éves férfi egy sor hétköznapi tevékenységet, például a takarítást, főzést vagy a vásárlást is képes úgy végezni, hogy nincs ébren. Még akkor sem, ha a legtöbb külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy igen.

Mark nemrégiben például 120 fontot, vagyis mintegy 44 ezer forintot költött el tisztálkodószerekre és kozmetikumokra és mindezzel csak akkor szembesült, amikor felébredt. Másnap visszavitte a felesleges termékeket, ám közben újra elaludt és végül még több cuccot akart összevásárolni, ám ekkor szerencsére nem találta meg a bankkártyáját. Aznap még további három alkalommal visszament a boltba vásárolni.

A múlt héten megpróbálta újból visszavinni az árut. Elmagyarázta az eladóknak, hogy milyen rendellenességben szenved, illetve a vásárlást igazoló blokkot is magával vitte, ám a pénzét nem kapta vissza. Azt mondták neki, hogy a betegsége az ő problémája.

Markkal márkor is előfordult már, hogy felesleges dolgokat vett, miközben nem volt ébren: egy alkalommal például vásárolt hat csirkét, 12 doboz macskaeledelt és 6 kutyaeledelt, miközben nincsenek is háziállataik.

A narkolepszia miatt gyerekkora óta rengeteg hátrányt szenvedett el, ennek ellenére azonban saját bevallása szerint boldog és szórakoztató ember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top